Még el sem bukta a Várad és Szentmárton fúziójáról szóló második népszavazást Nagyvárad önkormányzata, máris megvan, kire lehet majd ujjal mutogatni a kudarcért. Természetesen a magyarokra!
Ha már napjainkban csupán a vicc kedvéért nyilvánosan le lehet diktátorozni országvezetőket, Várad polgármestere is megérdemelne pár keresetlen jelzőt a referendum bukása óta tanúsított viselkedése miatt.
Amikor május 11-én a Váradszentmárton és Nagyvárad közigazgatási egyesüléséről szóló referendum a váradiak érdektelensége miatt megbukott, azok, akik a fúzió ellen szavaztak vagy távol maradtak az urnáktól, joggal érezhették, jobb, ha nem hangoztatják a nyilvánosság előtt a véleményüket. A nagy csalódottságban ugyanis sok fúziópártinál elgurult a gyógyszer, ahogy egy váradi román újságíró fogalmazott, valóságos dzsihád indult azok ellen, akik nem mentek el szavazni – köztük a magyarok ellen is. Mintha legalább is a többség akaratával mentek volna szembe, holott
A városvezetés azzal magyarázta a bukást, hogy nem sikerült a fúzió előnyeiről meggyőzni a szavazópolgárok nagyobb részét. Valóban ezért maradtak távol az urnáktól a szavazók? Nem inkább azért, mert nem veszik be azokat az ígéreteket, amiket a városvezetés könnyelműen tesz? Nem hiszik el, hogy pont az a váradi önkormányzat fogja megmenteni a világon egyedülálló püspökfürdői tavirózsa-rezervátumot, amelyik a megyeszékhelyen kíméletlen a zöld környezettel.
Nem hiszik el, hogy Nagyvárad a termálvízfürdőiről híres Félixfürdő és Püspökfürdő bekebelezésével az ország és a térség legnagyobb gyógyfürdője lehetne, így a nagyváradi lakosságnak nem kellene Hajdúszoboszlóra mennie üdülni, ahogyan azt az önkormányzat a kampányban hangsúlyozza. A lakosság – véleményünk szerint – nem azért megy a szomszédba nyaralni, mert Váradszentmárton nem elég nagy, vagy nem tartozik Nagyváradhoz. Hanem mert
Az az ígéret is alaptalannak tűnik, hogy munkahelyek teremtődnek és a bérek is növekedni fognak a fúzió következtében, mivel a nagy vállalatok a nagyobb városokat preferálják. Egyrészt a nagy vállalatok a megfelelő minőségű infrastruktúrát és az autópályákat preferálják. A környező települések bekebelezése nélkül is jöhetnének, igaz, hogy abból nem Várad profitálna, hanem mondjuk Szentmárton. Marad az az érv tehát, hogy a nyugdíjasok ingyen utazhatnak majd, az ingázók pedig kevesebbet fizetnek az utazásért a fúzió után. Igen, ezzel az érvvel sikerült meggyőzni a váradszentmártoniakat... De a váradiakat?
Jóformán semmivel. Nem láttunk magyar nyelvű szóróanyagokat (ez még nem azt jelenti, hogy nem voltak, csak hozzánk nem jutottak el), mind a Facebookon, mind a referendum honlapján csak románul folyt a kommunikáció. Megkértek pár magyar sportolót, hogy magyarul is tolmácsolják a román érveket – mindössze ennyi nyitás történt irányunkba.
Ha Nagyvárad polgármestere valóban jó politikus lenne, akkor – látván a magyarok távolmaradását – még a június 14-ére kiírt második népszavazás előtt villámgyorsan megtanulna a nyelvükön. Ő is, és a hivatala is. Ugyanakkor nem azt nyilatkozná, hogy szégyelljék magukat azok, akik a referendum ellen agitálnak, ezzel kockáztatva Nagyvárad jövőjét, hanem megpróbálná őket meggyőzni, hogy ne érveljenek ellene. A magyar kisebbségi vezetőket például azzal győzhetné meg, hogy valamilyen engedményt tesz a kétnyelvű utcanévtáblák vagy a Szent László-szobor ügyében.
Mert leegyszerűsítve Bolojan magyaroknak szánt üzenetét, tulajdonképpen arról van szó, hogy ha ez a népszavazás is megbukik, akkor mi magyarok leszünk miatta felelősségre vonhatóak. Lehet majd ujjal mutogatni ránk, hogy nem akarjuk a város fejlődését, gyermekeink jövőjét ássuk el, a város miattunk nem lesz régióközpont stb.
Bolojan még nem tudja: ezzel a minősíthetetlen hozzáállással ásta el végleg a második referendum sikerét. Csak az a baj, hogy közben elvert újabb több tízezer (vagy ki tudja, pontosan mennyi) eurót azoknak az adófizetőknek a pénzéből, akiket zsarolással próbált rávenni akarata érvényesítésére.
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Mindig a másik oldal manipulál és hazudik, nyilván. De vajon lehetséges-e ma manipuláció-mentes demokrácia?
Mindig a másik oldal manipulál és hazudik, nyilván. De vajon lehetséges-e ma manipuláció-mentes demokrácia?
Tömeges elbocsátások és világpiaci eszkalációk: elveszi-e a munkánkat az AI, vagy át tudunk képezni embertömegeket? Tűnődés a kelet-európai lyukból.
Tömeges elbocsátások és világpiaci eszkalációk: elveszi-e a munkánkat az AI, vagy át tudunk képezni embertömegeket? Tűnődés a kelet-európai lyukból.
Egy álkommunista megmondót nem érdekel a háború, ahogy a 10 lejes benzin réme se. Az viszont igen, hogy épp mi jön ki az elszabadult hajóágyú csövén, és ezzel mekkorát lehet kaszálni a lájkversenyben.

Újabb évekkel tolódik el a rég várt körgyűrű megépítése, de nem ez az egyetlen bökkenő ebben az erőltetett nagyvárosodásban.