Ponta egyszerűen vállalhatatlan, ezt tudomásul vette az RMDSZ vezetése.
„A szövetség szempontjából hatalmas előnye a semleges pozíciónak, hogy nem kell Ponta szekerét tolniuk a helyi RMDSZ-es vezetőknek, polgármestereknek. Ez önmagában is nyereség, mert amilyen közhangulat uralkodik mostanság az erdélyi településeken, igen hálátlan feladat lett volna a korrupcióellenes harc akadályozására törekvő, a nagyromániásokkal is szövetkező, egyre nacionalistább szólamokat hangoztató szocialista jelölt érdekében mozgósítani a magyarságot.
Ponta egyszerűen vállalhatatlan, ezt tudomásul vette az RMDSZ vezetése, és a korábbi tapasztalatok birtokában – 2004-ben Adrian Năstase, majd 2009-ben Mircea Geoană támogatására biztatták választóikat, eredménytelenül! – nem vállalták az újabb fiaskót.
Johannis mellé állni óriási politikai kockázatot jelentett volna az RMDSZ számára, elvégre ők a Ponta irányította kormánykoalíció tagjai. Nyíltan nem fordulhattak szembe a szocialistákkal, a hatalomról viszont nem kívánnak lemondani.
Marad tehát a semlegesség, illetve egy olyan burkolt üzenet, amelyből ért, akinek van füle a hallásra. Kelemen Hunor ugyanis megbízható partnernek nevezte tegnap Victor Pontát, Klaus Johannis irányában pedig meglehetősen elutasító volt – de talán még ennél is árulkodóbb az a megfogalmazás, amellyel üzenetét zárta az RMDSZ elnöke: »…az erdélyi magyar szavazók nehéz döntés előtt állnak az elnökválasztás második fordulójában. Aki mégis élni kíván állampolgári jogával, annak azt javasoljuk, hogy belátása szerint szavazzon november 16-án.«
Feltűnő e nyilatkozatban a demobilizáló jelleg: nem biztatnak a részvételre, sőt, mintha azt sugallná az RMDSZ elnöke, hogy nincs is, amiért szavazni, nincs, akit választani. Márpedig az eléggé egyértelmű, hogy a távolmaradás Ponta, a nagyobb arányú részvétel Johannis érdekeit szolgálja."
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.
Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.