Faramuci helyzetbe sodorta magát a magyar érdekvédelmi szövetség, jó lépésre alig maradt már lehetősége.
„Minden bizonnyal a 2016-os választásokra szeretnék újraépíteni hitelüket, csakhogy ehhez ez a kihátrálás igen kevés. Valószínű, a Mikó ügyében született, visszaállamosításról szóló bírósági határozat is befolyásolta a SZÁT tegnapi döntését, az RMDSZ vezetőtestületében is úgy érezték többen, szorul a hurok az erdélyi magyarság nyaka körül, sokkal határozottabb fellépésre, erőteljesebb tiltakozásra lenne szükség, márpedig a bukaresti hatalom részeseként ez nem lehetséges.
Nem tudni, milyen utat választ a szövetség, merre akar továbblépni. A megfutamodásnak is tekinthető, feltétel nélküli kihátrálást nagyon erőteljes megnyilvánulásoknak kellene követniük, a Mikóért, az autonómiáért, mert lám, egyre nyilvánvalóbb, jelenünk, jövőnk, javaink csak akkor lehetnek biztonságban, ha mi rendelkezünk fölöttük, ha nem vagyunk kiszolgáltatottak a bukaresti döntéseknek. S ha valóban a néphez, a választókhoz fordultak vissza, itt a lehetőség, hogy újabb határozott jelzést küldjünk: ha sokan leszünk jelen a sepsiszentgyörgyi utcai megmozduláson, ha erőteljesen hallatjuk hangunkat, akkor talán azt is megértik, ugyanúgy, mint a Johannisra leadott voksok sokaságát.
Talán újraindulhat valami, ami tavaly a nagy meneteléssel elkezdődött, de az RMDSZ kormányra lépésével megszakadt."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.