// 2026. április 6., hétfő // Vilmos, Bíborka
Benedek István Benedek István

Élen a szegénységben

// HIRDETÉS

Abból, amit nálunk szétlopnak, egy törpeállam gond nélkül elélne tán évtizednyit is.

(Külön)Vélemény

Szerző: Benedek István
2015. október 19., 08:25

„Ponta mondandója ritkán van köszönő viszonyban a valósággal, és ez a kijelentése is erre erősít rá. Ugyanis, ha annyira jó lenne a szociáldemokraták baloldali kormányzása, mint azt megpróbálja beállítani, akkor ebben a rangsorban felülről kéne az első helyen állnunk, hiszen a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban a PSD vagy jogelődjei közel húsz évet kormányoztak, vagy támogattak ellenzékből kisebbségi kormányt. Az említett statisztikában az egykori szocialista blokkból származó csehek teljesítenek a legjobban, a lakosság alig 14,8 százalékát fenyegeti a szegénység.

Persze, jól tudjuk, hogy az ilyen statisztikai bűvészkedésnek annyi köze van a valódi életszínvonalhoz, mint amennyi ideológiai ihletet találunk a rendszerváltás utáni kabinetek kormányzati munkájában, legyen szó bal- vagy jobboldaliakról. Itt nem a politikai krédó számít a kancelláriákban, hanem a húsosfazék vonzereje.

De ha maradunk a statisztikáknál, könnyű volna még olyant készíteni, amiben jól teljesítünk. Ha például azt vizsgálnák, hogy mennyi közpénzt térítenek illetéktelenül magánzsebbe, vagy hány közszolga kerül emiatt összeütközésbe a törvénnyel, ebben a statisztikában gond nélkül vernénk kenterbe nem csak Európát. Abból, amit nálunk szétlopnak, egy törpeállam gond nélkül elélne tán évtizednyit is, korrupcióval megvádolt vagy emiatt elítélt politikusból pedig lassan már nemcsak egy kormányra telne, hanem egy szűkre szabott parlamentet is ki lehetne állítani. Ezért nézzük nemcsak a fent említett statisztikai adatsor, hanem a valóság szerint is alulról lassan már nem csupán a nyugati országok, hanem a környező volt keleti blokkbeliek életszínvonalát is. És a nagy gond az, hogy hiába jönnek jövőre a választások, mert sem a bal-, sem a jobboldalon nem látszik egyelőre olyan rátermett csapat a prérin, amelyben látnánk valamiféle reményt, hogy tényleg az adófizetők, és nem saját zsebük boldogulásáért akarnának dolgozni."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn
Főtér

Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.
Krónika

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.

A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Székelyhon

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

„Ki másban bízhatnánk?” Céltudatosak az erdélyi levélszavazók a kolozsvári főkonzulátuson
Krónika

„Ki másban bízhatnánk?” Céltudatosak az erdélyi levélszavazók a kolozsvári főkonzulátuson

Folyamatos az érdeklődés a levélszavazás iránt Magyarország kolozsvári főkonzulátusán, ahol ezekben a napokban egymást váltják azok az erdélyi magyar választópolgárok, akik személyesen szeretnék leadni voksukat a magyarországi országgyűlési választáson.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Székelyhon

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

// még több főtér.ro
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
2026. április 02., csütörtök

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

2026. március 12., csütörtök