Most csak egy csatát nyertünk, végleg akkor nyerjük meg a háborút, ha az ilyen perek el sem kezdődnek, a prefektusok és segítőik pedig nem a feszültségek szításán, hanem azok elsimításán dolgoznak majd.
„A normalitás jeleként is értelmezhetjük a himnuszperben született ítéletet, amely messze túlmutat egy egyszerű jogi eljáráson: román bíróság alighanem először mondja ki a trianoni döntés óta, hogy a magyar himnusz szabadon énekelhető Romániában is, ezért senki nem büntethető.
Ünnepelhetjük a döntést azért is, mert végre mi, magyarok is győzelmet arathattunk az életünket oly sokszor megkeserítő prefektusok fölött: végre igazság tétetett azoknak is, akik nem egészen egy évvel ezelőtt mindennap kiálltak a kormánymegbízott ablaka alá himnuszt énekelni – idős nyugdíjasok, akik otthonuk kényelmes melege helyett a hidegben való álldogálásra vállalkoztak, munkából hazatérők, akik fáradtan és éhesen kanyarodtak az ellenséges hivatal felé, kisgyermekes szülők, akik a játszótérről szaladtak át egy barátságosabb jövőért harcolni. Azért is, mert a tegnapi határozatot most már az orra alá nyomhatjuk bárkinek, aki egy imádságot próbál betiltani. (...)
Nem tudjuk, mi lesz a következő per, amely anyanyelvünk és jelképeink ellen irányul, de azt biztosra vehetjük, hogy nem ez volt az utolsó. Most csak egy csatát nyertünk, végleg akkor nyerjük meg a háborút, ha az ilyen perek el sem kezdődnek, a prefektusok és segítőik pedig nem a feszültségek szításán, hanem azok elsimításán dolgoznak majd. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha a következő alkalommal is a sarkunkra állunk. A mi dolgunk az, hogy ne hátráljunk meg."
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
Szorongató helyzettel kell szembenéznie Csákány Lászlónak, a Szemerja-Görgő közbirtokosság elnökének és még sok kollégájának: az évi költségvetést kell előterjesztenie a tagságnak, ami a kifizetendő adók miatt teljesen ellehetetlenült.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Elmélkedés a romániai felsőoktatásról, a külföldi agyelszívásról és arról, hogy miért van igaza Ilie Bolojannak az orvosok itthon marasztalásáról akkor is, ha az nem megvalósítható.

A sajátos romániai demokrácia egyik alapvetése, hogy az elvileg különálló hatalmi ágak látszólag egymással harcolnak az emberek kárára, de valójában kéz kezet mos alapon a politikai-anyagi klikkek irányítanak mindent.

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Az egykori diktátori luxusrejtek ma szabadon bérelhető.

„Hát szerinted lenne autópálya, gyár, új lakónegyed, pláza ebben az országban, ha hagynánk, hogy mindenki, bárki beleszóljon? Ha hagynánk, hogy az az ember, aki meg tudja csinálni és aki meg is csinálja, elbukjon valami rongyos egy-két milliós tyúkperen?”

Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.

Mint ahogy az idegengyűlölet úgy általában. A dicső múlt elrajzolt képe, a nemzeti kivagyiság és az elvakult nacionalizmus kapcsolatáról.

És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.