// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Egy magyar délutánja

// HIRDETÉS

Az egykori ifjúdemokraták tökéletesen tisztában vannak a politikai pártok egyben tartásának és az államgépezet működésének elméleti alapelveivel ugyanúgy, mint a mindennapi gyakorlatával.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2014. április 07., 17:06

„A médiaszabályozást angol modellek alapján alakította át, Kína jó példát szolgáltat arra, adott fokú központosítás és pártirányítás mellett hogyan működhet hatékonyan a piacgazdaság, a pénzügyi felügyeleti szervek csökkentett mozgásterére és a Nemzeti Bank hatáskörének a növelésére bőven találni európai példákat, az Alkotmánybíróság jogköreinek nyesegetése úgyszintén nem megy újdonságszáma a világon, mint ahogyan a belföldi államhitelezés előtérbe helyezése a külföldi hitelekkel szemben sem, ám az a mód valóban hungarikum, ahogyan a FIDESZ mindezeket az átalakításokat, a más országok valóságából kiragadott részeket egyetlen közös alapelv köré tudta szervezni: úgy végezni el a hatalom hosszú távú megtartásához szükséges átalakításokat, hogy a legfontosabb népességi és foglalkoztatási csoportokon belül mindez ne okozzon semmiféle olyan visszahatást, amely nagyobb méretű társadalmi forrongásokban nyilvánulna meg.

A nemzetinek nevezett és az élet minden területére szétcsepegtetett kenőanyag, a magyar történelem mindeddig más vonatkozásaiban ismert eseményeinek új, leginkább hősies fénybe állítása nyilvánvalóan rendkívül jól olajozta mindezeket a törekvéseket, de a lényeg mégis: az életük középkorába jutó, céltudatosságban minden más magyarországi politikai erő fölött álló egykori ifjúdemokraták tökéletesen tisztában vannak a politikai pártok egyben tartásának és az államgépezet működésének elméleti alapelveivel ugyanúgy, mint a mindennapi gyakorlatával. És persze mindannak az eszköztárnak a használatával (pénz, célszemélyek és célszemélyiségek, kapcsolathálók, politikai stratégia és taktika, társadalmi kommunikáció stb.), amelyet négy esztendővel ezelőtt nemcsak hogy megszereztek, hanem meg is tartottak és még jóideg nem adják ki a kezükből.

E céltudatosság mellett az ellenzék úgy viselkedett, mint egy szúnyog- vagy légyraj valahol a Kárpátokban: mindig arrafelé fordult, amerre a nagyvad elindult, de hiába zümmögött, zúgott, csipkedett és csipkelődött, az irányt nem ő határozta meg.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro