A (kisebbik) kormánypárt vezetői feloldották a tudathasadásukat. Ma már nem fér semmi kétség ahhoz, hogy kinek a malmára hajtják a vizet. Ilyen szempontból érthető, hogy nem kritizálják, sőt, lehetőségeik szerint támogatják az államelnöki tisztség várományosát. Nem számít, hogy a magyar szavazók milyen politikai felhatalmazást szántak nekik.
„A párt (még mindig) létezik. Van alapszabályzata, jelvénye, honlapja. Vannak területi szervezetei, helyi vezetői és elnökségi tagjai. Rendelkezik személyzettel, irodákkal, infrastruktúrával. Sőt, még egy elnökjelölttel is büszkélkedhet. Ennek ellenére Csipkerózsika-álmát alussza. Pedig nagy szükség lenne a jelenlétére egy eredményesebb alternatíva felkínálásához, valamint a kormányzó párt munkájának a számonkéréséhez. A sikereik sorában megemlíthetjük a városnapok megszervezését, az autonómia-karavánt és még néhány politikai kezdeményezésüket, de összességében csak hiányolni lehet egy ellenzéki alakulattól elvárható határozott fellépések sorát.
A kormány oldalán álló politikusok célja egyértelmű: rózsaszínű képet alkotni a saját nevükkel is fémjelzett Ponta-kabinetről. Ebben a helyzetben nagy szükség volna olyan ellenzéki gazdasági és kisebbségpolitikai szakértői csoportokra, amelyek arról tájékoztatnak, hogy milyen gyakorlati haszonnal járt a magyar szavazatok bukaresti beolvasztása. Nagyon szép kimutatásokat lehet készíteni arról, hogy mennyit fektetett be a kormány a Székelyföldön és a magyar többségű településeken, de ha ezeket az adatokat összehasonlítjuk az ország többi részén megvalósuló beruházásokkal, akkor a számok már előjelet is válthatnak. Hasonló a helyzet, ha azt vizsgáljuk, milyen mértékben tudtunk élni kiharcolt jogainkkal, illetve mennyire tudtuk élvezni a visszaszerzett javainkat. Egy-egy ilyen elemzés a „sikeres” kormányzati szerepvállalást kudarccá faraghatja.
A (kisebbik) kormánypárt vezetői feloldották a tudathasadásukat. Ma már nem fér semmi kétség ahhoz, hogy kinek a malmára hajtják a vizet. Ilyen szempontból érthető, hogy nem kritizálják, sőt, lehetőségeik szerint támogatják az államelnöki tisztség várományosát. Nem számít, hogy a magyar szavazók milyen politikai felhatalmazást szántak nekik. Az opportunista elvek minden egyebet fölülírtak.”
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.