// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Pap István Pap István

Csodálatos kínai kommunizmus, csodálatos romániai illiberalizmus

// HIRDETÉS

Ne csodálkozzunk hát azon, hogy az égvilágon senki nem aggódik a romániai liberális demokráciáért, elvégre ami soha nem volt Romániában, az itt nem is kerülhet veszélybe.

(Külön)Vélemény

Szerző: Pap István
2014. szeptember 03., 15:51

„Az illiberális demokráciáról szóló eszmefuttatásai miatt a fél világ Orbán Viktor torkának esett – köztük én is – , mert tabudöntögető beszédében, és azóta sem tudott a liberális demokráciával szemben meggyőző alternatívát felmutatni. Ezzel szemben semmi nem történt azok után, hogy Victor Ponta, Románia miniszterelnöke elment Kínába, ahol az ottani hivatalosságokkal tárgyalva ilyesmit talált mondani:

»csodálom a Kínai Kommunista Pártot, azért, ahogyan a kínai népet vezette a szocializmus útján«.

Pedig a párhuzam adott: Orbán Viktor egy nyári táborban sikeres államnak nevezi Kínát, amely bizonyos szempontból példaként állítható más országok elé, míg a román miniszterelnök a legmagasabb szintű hivatalos találkozón fejezi ki csodálatát egy olyan párt iránt, amelyik enyhén szólva is illiberális, és amelynek ügyködése számtalan szenvedést okozott a kínai népnek. (...)

De hogy a román kormányfőnek a kínai kommunistákat csodáló szavai mögött mégiscsak autentikus illiberalizmus rejlik, azt nem a nyilatkozata, hanem a Ponta által vezetett párt legújabb húzása (is) igazolja: elfogadtak egy sürgősségi kormányrendeletet, amely biztosítja a helyi-, megyei képviselőknek, megyei tanácselnököknek és polgármestereknek azt a lehetőséget, hogy negyvenöt napon belül pártot váltsanak anélkül, hogy elveszítenék mandátumukat. Sok mindent elárul a rendeletről az a tény, hogy az eredeti törvényt, amelynek bizonyos részeit most negyvenöt napra felfüggesztik, éppen azért fogadták el, hogy meggátolják a politikusok elvtelen, folyamatosan a hatalomhoz dörgölődző pártváltásait.

És mivel ebben az országban már a látszatok sem számítanak,

a PSD sem veszi a fáradságot, hogy egy épkézláb ürügyet kitaláljon ehhez a nyilvánvaló káderhalászathoz, hanem csak azt hangoztatja, hogy azért kell megengedni a pártváltás lehetőségét, mert az önkormányzatok jelenleg működésképtelenek. (...)

Nem is kell felidézni a bányászhadjáratokat, a fekete márciust, a közvagyon elképesztő mértékű szétlopkodását, elég csak mindennapjaink történéseire figyelnünk, hogy megállapítsuk: Románia egy színtiszta illiberális demokrácia; egy olyan ország, ahol a játékszabályokat önkényesen megváltoztatják, ahol a demokrácia intézményei bármikor, bármilyen módon alakítható kártyavárak, ahol a megvesztegetés elfogadott politikai eszköz, ahol a politikum mindent, még a jogrendet is aláveti saját érdekeiknek. Ne csodálkozzunk hát azon, hogy az égvilágon senki nem aggódik a romániai liberális demokráciáért, elvégre ami soha nem volt Romániában, az itt nem is kerülhet veszélybe.” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.