Újabb példát láthatunk a multipátyolgató adószabályozásra, nem egész egy hónappal azután, hogy az üzemanyagsarc alól részben mentesítették a nagyfuvarozókat.
„A román bürokrácia tempójához szokott észnek tüneményes gyorsasággal fogadták el a sürgősségi kormányrendeletet, amely szerint júliustól 2015 végéig adómentes lesz a visszaforgatott nyereség. És aki arra gyanakodott, hogy megint a nagymenők érdekei sugalmazzák a törvényalkotó ihletet, most sem tévedett.
Mert szó se róla, ezekben az időkben a versenyszférának betevő falatként kell minden olyan jogszabály, amely segíti a beruházásokat, új munkahelyek létrehozását, elsősorban a termelőágazatokban. Csakhogy a szabályokat korrektül kellene megalkotni, azaz elviekben egyenlő esélyt adni mindenkinek, és ezen túl pozitívan diszkriminálni a kisvállalkozókat, akik üzletük méretéből eredően eleve hátrányos helyzetben vannak a nagyvállalatokhoz képest a piaci versenyben, viszont országos szinten mégiscsak igen jelentős számú embernek, családnak biztosítják a mindennapi betevőt.
Erre megint pont a kicsikbe rúgnak egy jókorát a döntéshozók. Mert igaz ugyan, hogy a munkagépekbe, eszközökbe visszaforgatott nyereség adómentes lesz júliustól, és ez nemzetgazdasági szinten egyes elemzők szerint 10 milliárd lejre rúgó új beruházást generál, ami a statisztikákban is jól mutat, és a választási kampányokban is méretes féltéglát biztosít a politikusoknak mellveregetés céljára. De ebből a tízmilliárdos tortából a legéhesebbek, a mikrovállalkozók, akiknek legtöbb kilenc alkalmazottjuk van, és nem profitadót, hanem forgalomarányos adót fizetnek, egy morzsát sem kapnak, mert rájuk az új szabály nem vonatkozik.”
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.

Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?

A Paltinu víztározónál történtek ugyanoda vezethetők vissza, mint a parajdi katasztrófa. Pedig már máshogy kéne lennie mindennek.