A nyugati kultúra most nagy kihívás előtt áll. Úgy kell megőriznie a szabadságot, befogadó és toleráns, a mások kultúráját tisztelő mivoltát, hogy közben az önvédelemhez, a saját fennmaradásához szükséges gyanakvással fogadja az idegeneket, és konkrét lépéseket tesz önmaga védelme érdekében.
„El kell végre ismerni, hogy a multikulturalizmus szélsőliberális értelmezése, miszerint »az idegen szép«, nem több néhány fantaszta ön- és közveszélyes tévképzeténél.
Persze ennek az alternatívája nem az, hogy »az idegen csúnya«, hanem az, hogy »az idegen – idegen«, vagyis meg kell érteni és el kell fogadni, hogy a más kontinensekről érkező bevándorlók más kulturális és szocializációs háttérrel rendelkeznek, amelyet nem feltétlenül adnak fel csak azért, mert a nyugati társadalom befogadta őket, ez pedig konfliktusokhoz vezethet.
Ugyanakkor azt is le kell szögezni: annak a bevándorlónak, aki azt akarja, hogy befogadják, aki valamely európai országban tervezi a jövőjét, igenis el kell fogadnia az alapvető nyugati civilizációs és kulturális értékeket, ami nem azt jelenti, hogy például fel kell adnia a muzulmán vallást.
Azt azonban igen, hogy Európában igyekezzen a lehető leginkább úgy viselkedni, mint az európaiak, elfogadni, hogy itt létjogosultságuk van a vallási vagy egyéb, politikai vagy kulturális különbözőségeknek, hogy a nők nem másodrangú személyek, hogy a más vallásúakkal, más véleményen lévőkkel nem fegyverrel számolnak le. Aki erre képtelen, annak nincs helye Európában – az ilyen elemek kiszűrése elsődleges fontosságú.
A nyugati kultúra most nagy kihívás előtt áll. Úgy kell megőriznie a szabadságot, befogadó és toleráns, a mások kultúráját tisztelő mivoltát, hogy közben az önvédelemhez, a saját fennmaradásához szükséges gyanakvással fogadja az idegeneket, és konkrét lépéseket tesz önmaga védelme érdekében.
Azt, hogy ez hogyan lehetséges, nem kis feladat lesz kitalálni. De nélkülözhetetlen és sürgős. Mert nem kizárt, hogy valahol máris készülődnek azok, akik újabb szerkesztőségeket, vasútállomásokat vagy tömegközlekedési járműveket akarnak megtámadni csak azért, mert a nyugati civilizációban szocializálódott emberek nem úgy gondolkodnak a világ dolgairól, vallásról, társadalmi viszonyokról és rendszerekről, ahogyan ők.
A célkeresztben mi is ott állunk. Mert – ahogyan a szerdai terrortámadás nyomán indult szolidaritási mozgalom jelszava is mondja – mindannyian Charlie-k vagyunk."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.