// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc
Karácsonyi Zsigmond Karácsonyi Zsigmond

Bukásra ítélve

// HIRDETÉS

Bárhogy csűrjük és csavarjuk, az Erdélyi Magyar Néppárt nevezetű politikai projekt megbukott.

(Külön)Vélemény

Szerző: Karácsonyi Zsigmond
2014. november 06., 07:00

„Nem csak az államelnöki versenyben, ugyanis az utóbbi két évben mind a három választáson, amelyen jelölteket indított, a saját elvárásaihoz viszonyítva is siralmas eredményt ért el. Még akkor is, ha esetenként ismert, köztiszteletnek örvendő jelölteket indított – imígyen kesereg az önmagát néppárt-szimpatizánsnak, sőt, párttagnak mondó szavazó a közösségi oldalon. Hogy nem egyedi véleményről lehet szó, jelzi az, hogy a párt megyei vezérének is »tetszett« a bejegyzés. De óva intenék bármely ellendrukkert, hogy most örömtáncot lejtsen. Sokkal inkább az ellenfél hibáiból tanulva, nagyobb alázattal figyeljen a szavazói elvárásokra! Már most, az elnökválasztás második fordulója előtt. Van, amikor észérvekkel nem lehet megváltoztatni az érzelmi voksolást. Másfelől pedig jól látható, hogy a szász szekér után kullogó magyarok autonómiaigénye süket fülekre talált eddig is. De még Erdély felvirágoztatására sem garancia a szebeni bürgermeister.

Tehát hagyni kell az »önfejű székelyeket«, hogy odasózzák a pecsétet, ahova gondolják. Mert lám, Izsák Balázs is megjárta az atyafiakkal, amikor a néppárti elnökjelölt mögé akarta felsorakoztatni őket, megfeledkezve arról, hogy a tavalyi nagy menetelés százezres tömegének látványa nagymértékben az RMDSZ-színekben megválasztott polgármesterek szervező-mozgósító ténykedésének volt köszönhető. Miközben az általa most ajnározott néppártiak az izsáki felkérés ellenére külön pikniket ültek.

Egyébként elvárható a Székely Nemzeti Tanács elnökétől, hogy ha már beszállt az elnökválasztási kampányba, akkor ő is ajánlja fel a csúfos vasárnapi szereplésért – amolyan becsületbeli jelzésként – lemondását, amint tette ezt a néppárt elnöke és államelnökjelöltje."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn
Főtér

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő
Székelyhon

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő

Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt
Székelyhon

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt

Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.

// még több főtér.ro
Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél
2026. július 27., hétfő

Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.