Belépő

„Mindenekelőtt azért, mert teljesítményével, nem pedig szólamokkal vívott ki magának nevet. Olyan romániai magyar, akit a románok is elismernek. Ahogyan Romániában egyre inkább elismerik a románok mondjuk azt a romániai magyar rendezőt, színészt, képzőművészt vagy egyetemi tanárt, aki művészetével, tehetségével, tudásával képes akár nemzetközi szinten is bizonyítani, aki mindenekelőtt saját személyének, de saját országának és egyben magyarságának is megbecsülést szerez.

»Kisfiam, kislányom, neked, ha itthon valamit el akarsz érni az életben, jóval többet kell tanulnod, dolgoznod, mint másoknak« – lehet, hogy nem mindig szó szerint, de a legtöbb romániai magyar családban ezekkel a gondolatokkal bocsátják útjukra a fiatalokat, és nem kétséges: ahhoz, hogy egy romániai magyar élre törjön és nem egyszer jórészt román közegben vívjon ki magának elismerést, mint mondani szokás, keményen oda kell tenni a vállat.

Gyakran megkérdik, hogy azonos nyelv és azonos kultúra mellett mégis mi a különbség a magyarországi magyarok és a más országban élő magyarok között. Nagyon röviden: a küzdeniakarás képessége. Ami többek között a kisebbségi létből, saját országának és mindennapi valóságának az ismeretéből fakad. Nem holmi jól hangzó, de a jelennel köszönő viszonyban sem lévő fogalmak unos-untalan ismételgetéséből.

Persze, néhányan ebből is jól megélnek. De a romániai magyarok többségét nem ilyen fából faragták.

Tófalvi Évát pedig semmiképpen nem. Ezért lehet belőle kiváló közéleti ember.”