Ha kilépnek, akkor miért a megígért, szinte feltétel nélküli támogatás? Miért szavazzák meg az új kormányt, ha még összetételét, programját sem ismerik?
„Bár az SZKT csak e hét végén ül össze, hét elején már pontosították is Victor Pontával a távozás körülményeit, no meg azt is, hogy szavazataikra azért számíthat a továbbiakban is. A magyar miniparlamentet, tanulva az országos törvényhozás példájából, az RMDSZ is látszatszerepre kárhoztatja, sőt, ez esetben még a látszatra sem tartják fontosnak figyelni. S bár az elmúlt 25 évben nem fordult elő, hogy a szűkebb körben hozott döntések ellen szavaztak volna a szövetségi képviselők, most még csak úgy sem tesznek, mintha véleményük fontos volna. Hathatósan örökítik át a balkáni politizálást a magyar érdekképviseletbe.
Pedig lenne néhány kérdés, mit elemezhetne az ilyen-olyan módon, de választott testület. Például, ha kilépnek, akkor miért a megígért, szinte feltétel nélküli támogatás? Miért szavazzák meg az új kormányt, ha még összetételét, programját sem ismerik? Miért adják voksukat a költségvetésre, melyről egyelőre semmit nem tudnak? Kértek-e mindezért bármit cserébe, vagy folytatódik az üres ígéretek sorozata, mit már megszokhattunk az elmúlt hónapokban? Legalább egy kis pénzt csurrant-cseppent Victor Ponta immár számon tartani is nehéz, hányadik kabinetje, ha már közösségi kérdésekben tapodtat sem sikerül előrelépnünk?
Ha a MOGYE-ügyet, a kisebbségi törvényt az oly virágzónak tartott együttműködés alatt sem sikerült kimozdítani a holtpontról, mi lesz a kampány múltával feledésbe merült autonómiastatútum sorsa? Emlékszik még valaki, hogy parlamenti beterjesztését ígérték? És mi lesz a Mikóval vagy a zászlótörvénnyel? Tekinthetjük a régi-új kormány baráti gesztusának a kézdivásárhelyi polgármesterre kirótt büntetést, a prefektus román lobogókat számláló és keveslő ténykedését, vagy a magyar himnusz elénekléséért kirótt, negyedszázada példátlan bírságot? S mindezekért hálának az RMDSZ feltételek nélküli támogatását?"
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Mindig a másik oldal manipulál és hazudik, nyilván. De vajon lehetséges-e ma manipuláció-mentes demokrácia?