Székelyföld esetében feltűnő: minél hangosabban kiált valaki, annál dicsőbb a megítélése Bukarestben, és annál könnyebb a megélhetése, tisztségbe helyezése, funkcióban maradása. Erdély más városaiban sincs ez másként, a magyarok elleni agitációt nagylelkűen jutalmazzák a pártvezérek vagy éppen a szavazók.
„Valóban ennyire rossz volna a magyar–román viszony, ennyire nem tudnánk szót érteni, nem tudnánk tisztelni egymást? Nehezen hihető.
Érdemes inkább azt elemezni, kik és miért gerjesztik ezeket a konfliktusokat. Háromszéken, Székelyföldön a legtöbb ügy hátterében a szolgálatos feljelentő, Dan Tănasă áll, aki Spanyolországból védi igen hangosan a helyi románság érdekeit. Feljelentéseinek sikeréről a kormányhivatalok vezetői gondoskodnak. Háromszéken ugyan egymást követték a prefektusok, de személytől függetlenül fellépésük ugyanolyan volt – alapos tehát a gyanú, hogy a kommunista utódpárt Székelyföldért felelős vezérei, Horia Grama vagy éppen Mircea Duşa és köre utasítására jártak el. Marosvásárhelyen a helyi rendőrség vezetőjeként volt szekus irányítja a szálakat, s emlékezetes: Csíkszeredában ugyancsak titkosszolgálati zaklatásra panaszkodott a város polgármestere. Székelyföld esetében feltűnő: minél hangosabban kiált valaki, annál dicsőbb a megítélése Bukarestben, és annál könnyebb a megélhetése, tisztségbe helyezése, funkcióban maradása. Erdély más városaiban sincs ez másként, a magyarok elleni agitációt nagylelkűen jutalmazzák a pártvezérek vagy éppen a szavazók.
Az sem lehet véletlen, hogy ezek a konfliktusok akkor újultak ki, amikor egyre több román értelmiségi emel szót a magyarság jogai mellett, erősödőben az erdélyi regionális identitástudat, mind többen gondolják úgy: magyarok és románok együtt építkezhetünk.
Nem nehéz hát kitalálni, kik és miért akarják összeugrasztani a magyarokat és a románokat. Csak lenne bennünk annyi bölcsesség, hogy tervük ezúttal ne sikerüljön!"
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.

Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?

Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?

Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?

Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.

Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.

„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”

Lassan, de biztosan jön az elsivatagosodás. Fel vagyunk mi erre készülve?