Ma Európában bármiféle területi autonómia igénnyel fellépni, öngyilkossággal egyenlő, mert az ukrán válságnak köszönhetően mára az autonómia a szecesszió szinonimájává lett az európai köztudatban.
„Ám ebben a történetben nem Szili Katalin sorsa az érdekes, hanem az Orbán-kormány és az autonómia viszonya. Akár autonómia koncepciókat dolgoz ki Szili Katalin, akár azok kidolgozását koordinálja, mindenképpen baj van. Több szempontból is. Mindenekelőtt azért, mert a rendszerváltás utáni mindenkori magyar kormányzati álláspont az volt, és ezen tudtommal az Orbán-kormány sem változtatott, hogy Budapest a határon túli magyar szervezetek törekvéseit, az általuk igényelt autonómiaformákat támogatja. Márpedig Szili kinevezése, az utóbbi években gombaként szaporodó nemzetpolitikai és nemzetstratégiai intézetek felállítása, amelyek jórészt ugyancsak valamiféle autonómia koncepciókat ígértek, azt bizonyítja, hogy a kormányzat szokása szerint fordítva ült a lóra. Nehogy már neki mondanák meg Kolozsvárról, Szabadkáról, Pozsonyból, hogy mit támogasson, a magyar nemzeti együttműködés kormánya képes kidolgozni bármiféle autonómia koncepciót, amit a határon túliak majd szépen megvalósíthatnak. Erre garancia a levitézlett, saját szakadár pártjaikkal már-már egy százalék határát súroló politikusok sora - Szász Jenő volt székelyudvarhelyi polgármester, a Magyar Polgári Párt egykori elnöke, és a náluk sikeresebb kárpátaljai politikus, a tavaly félreállított Kovács Miklós volt KMKSZ elnök, s bizonyára számíthat majd valami hasonló megtiszteltető feladatra Tőkés László is brüsszeli fideszes mandátuma lejárta után. S ide sorolnám Szili Katalin miniszterelnöki biztost is.
Hogy pontosan mit is koordinál Szili, azt nem tudni, ugyanis a jelentősebb határon túli magyar szervezeteknek megvan a saját autonómia koncepciója. Legutóbb, tavaly ősszel épp az RMDSZ mutatta azt be és kezdeményezett társadalmi párbeszédet a román civil társadalommal, mielőtt a bukaresti törvényhozás elé terjesztené. Azt sem tudom elképzelni, hogy a született somogyi lány, akinek semmiféle tapasztalata nincs abban, hogy mit is jelent kisebbségben élni, aki még a politikai kisebbségi létet sem vállalva, gyorsan átnyergelt a győztes többség oldalára, mit tudna segíteni azokon, akiknek nap, mint nap a kisebbségi lét hátrányaival kell megküzdeniük. Milyen hitelességgel biztathatja őket kisebbségi voltuk további vállalására? Azt viszont nagyon is el tudom képzelni, milyen reakciók születnének a Kossuth téren, ha például Victor Ponta miniszterelnöki biztost nevezne ki Bukarestben, aki a határon túli románok, köztük a magyarországi románok számára kidolgozná, hogy mit és hogyan csináljanak, kérjenek Gyulán. Vagy ha Pozsonyból mondanák meg a pilisi tutit. Mennyire lenne Magyarországon megvalósítható az az autonómia tervezet, amelyet Bukarestben, Pozsonyban, Kijevben vagy Belgrádban dolgoznának ki, vagy onnan koordinálnák annak kidolgozását? És akkor még egy szót sem szóltam arról, hogy közben a magyarországi románok, szlovákok, ukránok, szerbek esetleg tömegesen felvették volna a román, szlovák, ukrán és szerb állampolgárságot. Nos, körülbelül ennyire lesz életképes a Kossuth térről dirigált-koordinált székelyföldi autonómia koncepció is.
A legnagyobb baj mégsem ezzel, hanem az időzítéssel van. Ma Európában bármiféle területi autonómia igénnyel fellépni, öngyilkossággal egyenlő, mert az ukrán válságnak köszönhetően mára az autonómia a szecesszió szinonimájává lett az európai köztudatban. Fenntartások eddig is voltak Európa-szerte a területi autonómiákkal szemben, főképp az etnikailag sokszínű Közép-Kelet-Európában, de az ukrán válság, a katalánok és írek függetlenedési szándéka általános európai félelemmé erősítette azokat.
A határon túli magyar közösségek valóban rászorulnak az anyaország segítségére. De nem arra, hogy budapesti idejétmúlt receptek végrehajtására kötelezzék, hanem egy erős, tekintélyes anyaországra van szükségük, amelynek diplomáciája segít tudatosítani Európával, hogy a nemzeti kisebbség nem egyenlő a maszkos, kalasnyikovos harcosokkal."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.