// 2026. november 4., szerda // Károly
Pap István Pap István

Árulkodó párhuzamok

// HIRDETÉS

Csak az erővel alátámasztott törvénynek van valódi, konkrét folyománya, és mindaz, ami megfelel a törvényes előírásoknak, csak éppen nincs mögötte az alkalmazásához szükséges erő, jogi formalitás, ha úgy tetszik szemfényvesztés csupán.

(Külön)Vélemény

Szerző: Pap István
2014. március 18., 16:59

„Koszovó és Krím párhuzamba állítása számunkra azért érdekes, mert rávilágít a világpolitika egyik alapigazságára: a nemzetközi egyezmények, az egész nemzetközi jogi rendszer csak annyit ér, amennyit érvényre tudnak juttatni belőle. A jugoszláv válság idején az euroatlanti szövetség volt annyira erős, hogy érvényt szerezzen akaratának Oroszország rosszallása mellett is, most pedig Oroszország van abban az erőpozícióban, hogy a Nyugat nem tudja megakadályozni a Krím félsziget bekebelezését.

És ha már a párhuzamoknál tartunk, vessük egybe a krími referendumot azzal az 1991-es referendummal, amelyik a kárpátaljai autonómiáról szólt. Tóth Mihályra, a jogtudományok kandidátusára, Kijevben élő kisebbségjogi szakértőre hivatkozok, aki szerint 1991-ben Kárpátalja különleges önkormányzatiságáról és a Magyar Autonóm Körzet létrehozásáról tartottak népszavazást, és a szavazópolgárok döntő többsége mindkét esetben igennel voksolt, ráadásul azok a népszavazások az akkor érvényes törvényekkel tökéletes összhangban voltak. Ebből kifolyólag az ukrán állam és a törvényhozás gyakorlatilag 1991 óta folytonos alkotmányos mulasztásban van. Ezzel szemben a krími referendumot úgy tartották meg, hogy az ukrán alkotmány tiltja az ország területi egységéről szóló népszavazást. Mindazonáltal a törvénytelen népszavazás konkrét eredménnyel járt, a törvényes viszont nem, mert a krími oroszokat egy birodalom támogatja, az ukrajnai magyar kisebbségnek, és a kérdésben érdekelt Magyarországnak viszont nem volt elég ereje egy törvényes referendum eredményének a gyakorlatba ültetéséhez, ugyanakkor az ukrán állam nagyvonalúan elfeledkezett törvény által rögzített kötelezettségeiről. Láthatjuk tehát, hogy csak az erővel alátámasztott törvénynek van valódi, konkrét folyománya, és mindaz, ami megfelel a törvényes előírásoknak, csak éppen nincs mögötte az alkalmazásához szükséges erő, jogi formalitás, ha úgy tetszik szemfényvesztés csupán.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.