Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Magyarázkodik a fene, a Főtér teljes tevékenysége ott van az oldalunkon, szabadon hozzáférhető, elolvasható és megítélhető. Aki annak alapján arra a következtetésre jut, hogy propagandisták vagyunk, keresse fel pszichológusát, ideológusát, tartótisztjét, kinek, amije van.

Márpedig vannak, akik erre a következtetésre jutnak. Nem sokan, de vannak, és néha hangosak és következetesen, szent dühvel terjesztenek már-már rágalmazással határos, gyűlöletkeltő ostobaságokat. Nem fogok hasonló indulattal reagálni, pedig tudnék, de most szándékosan higgadtra és türelmesre veszem a hangnemet, néhol talán túlságosan is.

Név szerint említve vagyok az írásban, mint aki ott ült „a visegrádi és balatonalmádi asztaloknál”, a Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozókon, ahol a Fidesz és a fideszes magyar kormány prominensei és véleményformálói tölcséren keresztül öntik a propagandát a résztvevők fejébe, és akik onnan hazatérve terjesztik az okosságot.

Nos, ebből annyi igaz, hogy valóban ott voltam az első ilyen találkozón, Visegrádon, 2019-ben, sok más erdélyi és Kárpát-medencei magyar újságíróval együtt. Szántai János kollégámmal és Gazda Árpáddal, az MTI akkori romániai tudósítójával utaztunk. Azért mentem, mert meghívtak és mert kíváncsi voltam, meg akartam nézni belülről, mi zajlik ott.

ugyanis világosan emlékszem, hogy – bár több kollégával, informális körülmények között kiválóan elbeszélgettünk mindenféle szakmai dolgokról – Szántai kollégával a másnapi rendezvény-programot teljes egészében hanyagoltuk, inkább saját hatáskörben szerveztünk magunknak egy kirándulást a Duna-partra. Nem, nem lett belőle semmi bajunk.

A következő hasonló médiatalálkozókra – talán még három volt, ha jól tudom – el se mentünk, mert nem láttuk értelmét. Ennyit tehát azokról a bizonyos „asztalokról”.

Teljes jóindulattal és nyíltan kezeltem volna egy ilyen megkeresést, de sem most, sem a korábbi, állítólagos propagandista-mivoltunkat érintő sorozatos minősítések megfogalmazása előtt nem történt ilyesmi (ez itt persze álnaivitás).

Ugyanis azt feltételezi, hogy ha valaki elmegy egy ilyen rendezvényre, akkor ott passzív zombiként befogad mindent, amit lát és hall, hogy aztán hazatérve szórja a magyar kormány üzeneteit. Konkrétan rólam is, különben nem említett volna név szerint. Ezt valószínűleg a szerző sem hiszi el, csak hát jól illeszkedik abba a narratívába, amit ő erősíteni akar. Persze, értek én mindent, de ennyire hülyének azért ne nézzük egymást.

Bármennyire próbál a szerző bennünket a korábbi magyarországi hatalom szócsöveinek beállítani, nem csak ebben a cikkében, hanem a korábbi sorozatos erőltetett és hamis kesmázással meg hasonlókkal, ez egyszerűen nem igaz. Sem tartalmilag, sem szervezetileg.

Nagyon ritkán veszem rá magam például a közösségi médiában a hasonló állítások cáfolatára, mivel mindig azzal szembesülök, hogy hitvitát kellene folytatni, annak meg nincs értelme. Mindannyiszor megkérem az állítások megfogalmazóit, hogy mutasson propagandaanyagokat a Főtéren, vagy csend a válasz, vagy valami zavaros „tudjuk mi” jellegű maszatolás. Ennek pedig egyetlen oka van: nem léteznek ilyen anyagok.

Igen, a Főtér is magyarországi támogatásra szorul, sajnos. Csakhogy bármennyire hihetetlennek tűnik, ehhez soha nem társult semmiféle tartalmi elvárás. Soha nem kértünk milliárdokat, elég lett volna pont annyi, amennyiből egy ilyen kis létszámú szerkesztőség elműködik. Azt se kértük soha, hogy részei legyünk bármilyen médiacsoportnak.

A Főtér korábbi és jelenlegi szerkesztősége is teljes mértékben saját hatáskörben, teljesen autonóm módon döntötte és dönti el, milyen írásokat írunk és közlünk a portálunkon. Mondhatni szerzői portál vagyunk, ahol az egyes szerzők minimális közös összehangolással, de egyénileg döntik el, miről írnak, ami fontos az erdélyi és a romániai realitás megmutatása és megértése szempontjából. Mondom megint: meg kell nézni a tartalmainkat és utána ítélkezni.

Ami a témáinkat illeti: hosszú évekkel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy nem foglalkozunk sem külföldi, nemzetközi témákkal, csak amennyiben közvetlenül érintik az erdélyi, ezen belül az erdélyi magyar valóságot. Magyarországi témákkal pedig egyáltalán. Miért? Egyrészt azért, mert nem akartunk a sokadik csatorna lenni, ahol ezek a témák megjelennek. Másrészt mert még az elfajulása előtt rájöttünk, hogy egészségtelen, káros és fölösleges lenne, ha a magyarországi borzalmas politikai és közhangulat még a Főtéren is megjelenne.

Mi nem vagyunk általános hírportál, fő tevékenységünk exkluzív és markáns hangú szerzői írások, publicisztikák, elemzések közlése, a jelenlegi szerkesztőség személyi összetétele is erre volt és van továbbra is optimizálva. Kiváló, árnyalt gondolkodású emberek, velük szemben is mélységesen sértő ez a primitív propagandistázás.

Harmadrészt nem akartuk egyik vagy másik politikai oldal apológiáját sem művelni, mivel nem a mi dolgunk. Nem azt tekintjük feladatunknak, hogy beleragadjunk a végeérhetetlen magyarországi politikai csatározások közvetítésébe, hogy mi is megírjuk, mit mondott Orbán Viktor és erre mit válaszolt Magyar Péter.

javaslattal, utasítással vagy befolyásolási szándékkal. Ami egyébként is kizáró feltételem volt a főszerkesztői poszt elfogadásakor közel kilenc évvel ezelőtt és most is az. Tudom, hogy ez a kesmázásba, propagandistázásba és a szekértábor-logikába beragadt világértelmezésben elég furának tűnik, de mást nem mondhatok, mert ez az igazság.

De szervezetileg sem áll össze az a kép, ami Transtelex-cikk szerzője közvetíteni próbál. Az erdélyi viszonylatban teljesen nyilvánvalóan manipulatívan erőltetni próbált Kesma-narratíva hirdetői nem vették a fáradságot, hogy utánanézzenek és rájöjjenek: ebben a „médiacsoportban” adminisztrációs és legfeljebb technikai szempontból állnak kapcsolatban az egyes szerkesztőségek.

Nem látunk bele más, csoporton belüli szerkesztőségek tevékenységébe, és nekünk sincs olyasféle kötelezettségünk, hogy bárkinek beszámoljunk a témáinkról vagy tartalmi terveinkről.

Én ezt bárkinek és szívesen elmondom, ha kérdezi, és bárkivel leülök beszélgetni, mivel nincs takargatnivalóm – csak hát jó lenne egy ilyen megkeresés, mielőtt megjelenik egy ferdítő cikk, amiben szerepel a nevem.

vagy az életét megnehezíteni hergeléssel vagy a közvélemény manipulálásával. A Transtelexét sem. Akkor sem, ha az elődje, a Transindex megszűnésének – amit én őszintén sajnálok – a szomorú zárómozzanata az a bizonyos állásfoglalás volt, amely belerúgott lényegében minden más erdélyi magyar újságíró kollégába, és amelynek alapállása egyáltalán nem a régi Transindex szellemiségét tükrözte.

A függetlenség és az objektivitás látszatával takarózva sem műveltem politikai, választási vagy ideológiai aktivizmust. Politikusokkal, döntéshozókkal, államtitkárokkal vagy miniszterekkel sem egyeztettem sem nyíltan, sem titokban más sajtótermékek életének megnehezítése érdekében. Nyílt levelet sem írtam semmilyen kormánynak, hogy lehetetlenítsen el más médiaprojekteket. De még párt vagy pártalapítvány felkérésére sem készítettem újságíróként semmiféle tartalmat. Nem gyűlölöm egyetlen újságíró kollégámat sem. Nem pózolok álszent módon az elfogadást és a megértést hirdetve, miközben én valami türelmetlen küldetéstudattal mindent megsemmisítenék, ami nem fér bele az én világértelmezésembe.

– amilyet lehet az egyre gyorsabban és kaotikusabban változó körülmények között.

Igen, beleértve a pénzügyi körülményeket is, ami az utóbbi három évtizedben mindig és minden erdélyi magyar sajtóprojekt esetében igen érzékeny pont volt és ma is az. A Transtelexében is. Persze, lehet minket piszkálni, hogy magyarországi támogatásokból élünk – ami, megint mondom: nem titok, soha nem volt az – csak nem kellene ebbe belehallucinálni mindenféle ferdeséget.

Egyáltalán nem azt, amit az említett cikk írója de mások is megpróbálnak ránk húzni. Ha nem lenne szükségünk semmiféle támogatásra, én akkor is nagyjából ezt csinálnám, amit most, és amit eddig is csináltam. És látom, hogy erősen igyekszel, kedves Emese, de nem, nem automatikusan propaganda és rossz valami, csak mert te azt mondod rá, hogy az. A világ azért ennél bonyolultabb, és nem olyan rossz az, hidd el.

Mi nem a Fidesz vagyunk, soha nem is voltunk az. Mi a Főtér vagyunk, Emese. Rossz várat ostromolsz.