Félő, hogy ezt az „érinthetetlenséget” adta fel Izsák Balázs azáltal, hogy beállt az Erdélyi Magyar Néppárt kampányába.
„Elmúlhatatlan érdemei vannak abban, hogy az autonómia bekerült a romániai közbeszédbe, nemzetközi kapcsolatai által számos külföldi támogatót szerzett és állított az autonómiaharc mögé. Tekintélye és „pártokon felülisége” olyan szintre emelkedett, hogy a politikai alakulatok kizárólag azokat a megmozdulásokat tudták bevállalni mindenféle presztízsveszteség nélkül, amelyeket az SZNT kezdeményezett.
Aligha lett volna képes bármelyik civil szervezet, hogy 150 ezer embert állítson be a Székelyek Nagy Menetelésébe. Persze, konkrétan sokan, mások szervezték az akciót, de csak azért jöttek el ennyien, mert a kezdeményező az SZNT volt. Azzal sikerült mindenkit – civilt és politikust – „besorolni”, hogy a legnagyobb tekintélyű, pártoktól független szervezet vezetője azt mondta: gyertek. Az, akit többször „megkörnyékeztek” a pártok, mindenféle magas funkciókat ajánlva, de nem ment, mert ő a Civil.
Félő, hogy ezt az „érinthetetlenséget” adta fel Izsák Balázs azáltal, hogy beállt az Erdélyi Magyar Néppárt kampányába. Azt mondja, azért, mert ennek a pártnak a jelöltje felvállalta az SZNT autonómia-koncepcióját, míg az RMDSZ, bűnös módon, a sajátjával kampányol. S hogy „nem lehet egy nemzetnek két alkotmánya”. Ez utóbbiban – mint annyiszor – igaza van. De aligha kerülheti el sorsát. Mert az ősi bölcsesség szerint, aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók."
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.

Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?

Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?

Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?

Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.

Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.

„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”

Lassan, de biztosan jön az elsivatagosodás. Fel vagyunk mi erre készülve?