Miközben a hatóságok a székely zászlót üldözték, a legionáriusok zászlaja mindvégig ki volt tűzve, a vasgárdistákat az egészségük felől sem kérdezték.
„ Sőt, az interneten ma is ott a blogjuk, amelyben arról értekeznek, hogy a két világégés közötti román értelmiség krémjét –Mircea Eliadet, Emil Ciorant, Constantin Noicat, Nae Ionescut, Ernest Berneat stb. – ítélik-e el ezzel a jogszabállyal. Jó balkáni szokás szerint nemigen beszéltek, írtak sem a történészek, sem pedig a román kultúra jelesei nagyjaiknak fasiszta ténykedéséről, szerepéről.
Sajnos, a fasiszta színezetű nacionalizmus még mindig mindennapi valóság Romániában. A zöld szörnyeteg csak a megfelelő pillanatra vár, hogy megint felüsse fejét. És éltetik az ország élén lévő, nagynemzeti álmokat kergetők honatyák, országnagyok és újságírók, a kisebbséget folyamatosan elnyomni akaró politikusok, a nemzeti érdek jelszó alatt ténykedő, de lényegében a központi hatalmat erősíteni óhajtó vezetők is. Olykor nem értik, még a törvény ellenére sem, hogy mi a baj a Vasgárdával. No meg az Új Jobboldallal. Elvégre lényegében ugyanazt akarják, mint ők."
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.
A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.