// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert
Balogh Levente Balogh Levente

A választások éve

// HIRDETÉS

A választások évébe lépünk át szilveszter éjszakáján.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2014. január 04., 15:58

„(...) Az EP-választások előtt tehát egy másik, komoly választási helyzettel is meg kell birkóznunk: azzal, hogy a romániai magyar politikai alakulatok egyesült erővel vágnak neki a megmérettetésnek, vagy a verseny mellett döntenek.
Persze a versengés önmagában nem ártalmas, hiszen fontos, hogy több álláspont, több stratégia ütközzön, és a polgárok ezek ismeretében dönthessenek, melyiket támogatják. Ebben a helyzetben viszont a legfőbb cél az, hogy a romániai magyarság minél több képviselő révén, minél szélesebb európai nyilvánosság előtt ismertethesse meg önrendelkezési törekvéseit. A jelenlegi helyzet – a legerősebb párt nem hajlandó összefogni, a hozzá közel álló sajtó pedig, egyértelműen karaktergyilkossági szándékkal, »véletlenül« épp a választások előtti időszakban vájkál a vetélytárs legismertebb politikusának nyilvánosságra nem tartozó magánéletében – nem túl biztató. De várjuk derűlátóan az újévet: egyelőre még adott a politikusok számára a lehetőség, hogy másképp válasszanak."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök