// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia
Kilin Sándor Kilin Sándor

A tét

// HIRDETÉS

Szociáldemokrata oldalról sokan máris a legnagyobb esélyt „a független” bukaresti főpolgármesternek, Oprescu doktornak adják, ami azt jelentené, hogy az elnöki székbe csak ESCU-k kerühetnek továbbra is, még akkor is, ha Antonescu úr elveszti e csatát.

(Külön)Vélemény

Szerző: Kilin Sándor
2014. február 13., 07:57

„Részben e lehetőség ellensúlyozására volt szükségük a szorító cipőben járó liberálisoknak a Iohannis-mítosz előkaparására, hisz a mi nagyszebeni szászunk olyan nagy tekintéllyel rendelkezik, amit még a regáti, moldvai vagy oltyán szélső-nacionalisták sem mernek már nyilvánosan megkérdőjelezni.

Belügyminiszterré, miniszterelnök-helyettessé való kinevezése pedig akár arra is utalhat, hogy német származása és identitása ide, vagy oda, akár a miniszterelnöki, vagy az államelnöki díszkapu is megnyílhat előtte előbb-utóbb, akár már idén is jelölhetik adott esetben, ha széthull a jelenlegi hatalmi szövetség.

Elvégre nem magyar."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro
Nagylak Noir
2025. december 30., kedd

Nagylak Noir

A krokodil képes napokig mozdulatlanul várni a zsákmányra. Jól rejtőzködik, türelmes, és ritkán hibázik.

Nagylak Noir
2025. december 30., kedd

Nagylak Noir

A krokodil képes napokig mozdulatlanul várni a zsákmányra. Jól rejtőzködik, türelmes, és ritkán hibázik.

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?