// 2025. december 23., kedd // Viktória
Molnár Vilmos Molnár Vilmos

A Korona cyborgja

// HIRDETÉS

Átkelünk egy újabb, két vagont elválasztó közön, s akkor ott, a WC ajtónak támaszkodva áll előttünk egy cyborg.

(Külön)Vélemény

Szerző: Molnár Vilmos
2014. január 05., 12:47

A Háromszékről, Csíkból vagy Gyergyóból vonaton Magyarországra tartók, illetve az onnan szintén vasúton hazafelé igyekvők számára gyakori helyszín a Korona nemzetközi gyors étkezőkocsija. A magyar határig dohányozni is lehet benne, kávék, sörök meg egyebek mellett gyorsabban telik az irgalmatlanul hosszú utazási idő, és alkalomadtán székelyföldi ismerősökkel is összefuthat ott az ember. Az se gond, ha a sörök meg egyebek hatására az asztal mellől némiképp bizonytalanul áll lábra a vendég, mindennemű tántorgást a vagonok zötykölődésére, imbolygására lehet fogni.

Jó ürügy ez arra is, hogy minden keze ügyébe eső kiálló dologba megkapaszkodva (szerencsés esetben kihagyva a vészféket) igyekezzen a fülkéje felé.

Barátommal éppen elhagyjuk az étkezőkocsit. Szó sincs tántorgásról, két sört ittunk csak. Ha kérdeznék, hogyan érzem magam, mondhatnám: éppen szétárad bennem Kelet derűs, bölcs, szótlan és megértő mosolya. Barátomban viszont olyasmi árad szét, hogy minden útjába kerülő atyafinak oda kell szólnia valamit, ha csak annyit is: »Mia hej, hogy ityeg a fityeg?!«  

Átkelünk egy újabb, két vagont elválasztó közön, s akkor ott, a WC ajtónak támaszkodva áll előttünk egy cyborg. Az kell legyen, aki csak pár részt is látott a Star Trek című sorozatból, nyomban felismeri. Mindenféle vezeték és kábel áll ki a két füléből, fél fejét is valami kaszkaszerűség borítja, övére doboz alakú készülék van erősítve, abból kábel vezet fel a füléhez, meg ki tudja még milyen nyílásához, rendesen be van drótozva az ipse. Szemei valahova messze a semmibe révednek, fejét ütemesen mozgatja, rázza. Cyborg ez, nem vitás, most éppen testében van csak jelen, a lelkét transzportálta valahova a Marsra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro
Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?