Az energiapiaci liberalizáció körül akkora a káosz, hogy lassan hetente változtatnak a játékszabályokon.

Elkészült az oktatási minisztérium nagy összeírása, de az eredmény annyira lesújtó, hogy az akciót folytatni fogják.

A polgármesterek kiakadása után az egészségügyi minisztériumra terhelték a költségeket.

Persze nem hivatalosan, mert a kormány csak lapít az ügyben, egy szakszervezeti vezető viszont az állami energiavállalatot teszi felelőssé a több százezer eurós kárt okozó meghibásodásért.

Az oltáskampány vezénylői végre rájöttek, hogy egyetlen dózist sem kellene kidobni, inkább beoltják a jelentkezőket. Jó reggelt kívánunk!

Betuszkolták egy BMW-be, majd elhajtottak vele, de a lány kiugrott a mozgó járműből.

A brüsszeli bürokraták leseperték az asztalról a kezdeményezést és a több mint 1,1 millió támogató aláírást.

Az elmúlt 24 órában 3353 új fertőzöttet detektáltak, közel ezerötszázzal kevesebbet, mint kereken egy hete. Rég volt ilyen alacsony a pozitivitási ráta, mint az utóbbi két nap során.

Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Romániának: elviekben 2022 áprilisáig működni fog a PET palackok, üvegek és fémdobozok újrahasznosítását célzó országos visszaváltási rendszer.

Kisfilm az elnök meztelen karjáról.
A tévében, élő adásban kapott őszinteségi rohamot.

Az igazi hatóságok nem díjazták különösebben a kéretlen segítséget.

A PSD egykori elnöke megvásárolhatta részvételét Donald Trump 2017-es beiktatására.

Most ő is megtapasztalhatja, milyen érzés vádlottként a bíróság elé állni.

Ahol háromnál magasabb a fertőzési ráta, ott csak az ovisok és az elemisek járhatnak majd be.

A történet főszereplői: Steven Tyler legendás zenekara, egy jászvásári pszichiáter és a Ryanair légitársaság.

A pandémia évének január és november közötti időszakában jóval több halálesetet jelentettek, mint egy évvel korábban.

Vigyázzon, nehogy összeütközzön velük a sípályán.

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.