// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ha már nagyon szeretné megkapni az oltást, de eddig nem volt jogosult, akkor lassan készülhet

// HIRDETÉS

Hamarosan indul a regisztráció.

Bizonyára sokan vannak azok, akik alig várják, hogy végre hozzájuthassanak a saját maguk és a környezetük számára a koronavírus-fertőzés ellen védettséget biztosító oltáshoz, azonban eddig – mivel nem tartoznak sem az első, sem a második körben jogosultak közé – nem regisztrálhatták magukat az erre szolgáló kormányzati internetes portálon.

Nos, számukra jó hírek érkeztek.

Az oltási kampány koordinátora, Valeriu Gheorghiţă vasárnap este elmondta, hogy a harmadik szakaszra március 15-én indul a regisztráció.

És – ha minden jól megy – áprilistól már az oltás is. Csak legyen elegendő oltóanyag.

Mint ismeretes, Romániában három szakaszra osztották az oltási stratégiát.

Az elsőben az egészségügyi dolgozók kapták meg a vakcinát, ez december 27-én indult, amikor az első, szimbolikus mennyiségű oltással nagy médiaérdeklődés közepette beoltották az első orvosokat és ápolókat.

A második kör január 15-én indult, és ebbe már jóval többen tartoznak.

A 65 év fölöttiek és a krónikus betegek mellett a fogyatékkal élők és a stratégiai ágazatok dolgozói kapják jelenleg a vakcinákat.

Ez utóbbi igencsak tág kör, az állami vezetők, rendészeti szervek, közmű-szolgáltatásokat működő alkalmazottak mellett még az újságírók is beletartoznak.

A harmadik kör pedig mindenki mást.

Vagyis a koordinátor bejelentése azt jelenti, hogy végre kezdődhet a lakosság széles körű immunizálása.

Aki regisztrál, és rákattint valamelyik oltópontra, az láthatja a várólistát, és megsaccolhatja, mikor kerülhet majd sor rá.

Ennek függvényében jegyezhet elő oltási időpontot.

Amúgy az oltási kampány várhatóan már hétfőtől még jobban felpörög, hiszen 130 újabb oltópontot nyitnak meg, amelyekben a Pfizer-BioNTech vakcinájával oltanak, és a regisztrációs lehetőség szombati megnyitásáról kezdve vasárnap délig több mint 140 ezren jelentkeztek.

Ennek nyomán az illetékes szerint már napi 30 ezer személytis beolthatnak, de lesz olyan nap, amikor 40 ezren kapják meg a vakcinát.

Áprilistól aztán – ha tényleg megérkeznek az EU-s megállapodások nyomán lekötött vakcinák – a terv az, hogy napi 100 ezer embert oltsanak be, és így szeptemberre meglegyen a lakosság 70 százalékos átoltottsága.

Ami a normalitás visszatérésének kezdetét jelentheti.

Úgyhogy 15-étől remélhetőleg minél többen regisztrálnak majd.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro