Tizenhét alkalmazottat úgy vontak bele a bűncselekménybe, hogy azok eleinte mit sem sejtettek arról, hogy bankszámláikat pénzmosásra használják. Aztán kiderült a turpisság.
Amikor 2013 tavaszán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) ügyészei házkutatást tartottak a Ropharma gyógyszerforgalmazó vállalat munkapontjain, már szinte egy éve nyomoztak a vállalat gyanús támogatási szerződései miatt, a cég ugyanis feltűnő keresztényi buzgósággal támogatott egy Bihar megyei női rendházat, a Nagyvárad mellett található Szent Kereszt Kolostort.
Ahogy gyűltek a bizonyítékok, egyre világosabbá vált, hogy
melynek a kolostoron kívül egy Maros megyei sportklub is tagja volt.
A Libertatea cikke szerint a bűnszervezet a Ropharma hat alkalmazottjából és a kolostor apátnőjéből állt, akik két év leforgása alatt 914 000 lejt mostak tisztára, ráadásul 17 alkalmazottat (Maros, Bákó, Iași és Vaslui megyéből) úgy vontak bele a bűncselekménybe, hogy azok eleinte mit sem sejtettek arról, hogy bankszámláikat pénzmosásra használják.
A menet következő volt: a Ropharma támogatás címszó alatt átutálta a pénzt a kolostornak (összesen 914 ezer lejt), majd a kolostor apátnője – természetesen miután lecsípte belőle a saját részét, azaz 14%-ot – továbbította az összeget a Ropharma által megadott számlaszámokra. Ezek a számlaszámok a cég alkalmazottaihoz tartoztak,
A cég könyvelősége ekkor tájékoztatta őket, hogy tévedés történt, és vigyék be az összeget a pénztárba.
Nem minden alkalmazott vette be a mesét, egyikük tájékoztatást kért a banktól az utalás részleteiről, így kiderült, hogy egy kolostortól érkezett a pénz, hivatalosan fűrészáru, illetve palánták kifizetése gyanánt. Ebből rájött, hogy bűncselekmény állhat a gyanús utalások mögött, ezért kérte a főnökét, hogy ne használják többet ilyesmire a bankszámláját.
A bírósági tárgyalások során az alkalmazottak tanúvallomásaiból világossá vált, hogy
hogy a Ropharma termékeit írják fel a pácienseiknek. Három alkalmazott, köztük a marosvásárhelyi igazgató beismerő vallomást tett, az apátnő viszont tagadta a vádakat, annak ellenére, hogy a bizonyítékok egyértelműen ellene szóltak, és a tanúk is állították, hogy nyakig benne volt a pénzmosásban. Azt állította, hogy egy közeli gyógyszerész-barátja segített neki a kolostor pénzügyeinek könyvelésében, aki másolatot készített a kolostor bélyegzőjéről. Az apátnő viszont minden banki átutalást aláírt, és
Végül két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Egyébként mind a hét vádlottat bűnösnek találták, a legnagyobb büntetést a marosvásárhelyi igazgató kapta: három év felfüggesztett börtönbüntetést. A vádlottak fellebbezést nyújtottak be, így az ügy a marosvásárhelyi fellebbviteli bírósághoz került, mely március végére tűzte ki az első határidőt.
Az ügy egyik fontos hozadéka, hogy a tanúk eskü alatt a bíróság tudomására hozták, amit mindenki tud: teljesen bevett gyakorlat, hogy a gyógyszerforgalmazók lefizetik az orvosokat annak érdekében, hogy pácienseik az ő termékeiket válasszák.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.