Az IRA környékén talált kiterjedt sólelőhelyek az első komoly kihívás elé állítják a metrótervet.
A kolozsvári metró nyomvonalának megállapításakor aligha számoltak a kincses város altalajkincsével, vagyis azzal, hogy a város alatti sótömegek átírhatják a terveket, pedig – amint az IRA-híd környékén végzett mérések során kiderült – erre reális esély van. Mivel az eredeti elképzelések szerint itt találkozna a metró a reptér felé tartó helyi érdekeltségű vasúttal, fontos csomópontról van szó, melynek kialakítási képletében nem szerepeltek a most felfedezett sólelőhelyek.
Két lehetőség áll az önkormányzat rendelkezésére: vagy megváltoztatja az útvonaltervet, ami gyakorlatilag feleslegessé tenné az eddig elvégzett tervezési és előkészítési munkát, vagy megpróbálja kiküszöbölni a problémát, ami nem csak több pénzbe kerülne, de akár öt évvel is kitolná a határidőt. Egyik vagy másik alternatíva sem túl csábító.
Ehhez képest Emil Boc polgármester egészen optimistán nyilatkozott az egyik országos hírcsatornának, szerinte egészen biztosan találnak valamilyen megoldást, hogy ne legyen szükség a projekt újraírására. A szakértők jelenleg is keresik a lehetőségeket. Ötven éve az ember eljutott a Holdra, immáron a Marsra is, nyilvánvalóan egy sótömbbel találkozó metró felépítése sem lehetetlen – fogalmazott az elöljáró.
A szakértők szerint azonban nem ilyen egyszerű a dolog. A környéken nagy kiterjedésű sólelőhelyek vannak, ezek rendkívül drágává teszik és elbonyolítják a fúrásokat. Ha víz éri a sótömegeket, akkor ezek idővel feloldódhatnak, az így keletkezett üregek pedig instabillá tennék a talaj szerkezetét. A felszínen süllyedések vagy extrém esetben beomlások is keletkezhetnek. Ennek kiküszöbölése időbe telik, mivel új tanulmányok készítésére van szükség.
Nem ez az első alkalom, hogy sólelőhely nehezíti a város modernizációját, legutóbb 2019 végén a Május 1. teret az Írisz negyeddel összekötő Porcelán híd esetében ütköztek hasonló problémába, 10-20 méter mélyen. A két lelőhely között hozzávetőlegesen 3 km távolság van...
Dan Tarcea alpolgármester a helyi sajtónak azt mondta, a földtani vizsgálatok megállapították, hogy a 20 kilométeresre tervezett metróhálózat 5 kilométere haladna át sólelőhelyen, a Mărăști lakótelepen található Szentpéteri templomtól egészen Szamosfalváig. Ez némileg megemeli a metró költségvetését, de jó, hogy már most kiderült a probléma, mert így ezzel együtt tudnak tervezni, mondta az alpolgármester, aki szerint a tordai, szamosfalvi vagy a kolozsi sóképződmények közelsége miatt nincs semmi meglepő a felfedezésben.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...