// 2026. november 7., szombat // Rezso

A választások óta a PSD-nek sikerült még jobban belopnia magát a polgárok szívébe

// HIRDETÉS

Legalábbis egy felmérésből az derül ki, hogy nőtt a támogatottsága.

Úgy tűnik, jót tesz a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) az ellenzéki szerep: a legújabb felmérés szerint a Marcel Ciolacu vezette párt a decemberi parlamenti választás után – amelyet megnyert, de három másik pártösszefogása nyomán mégis ellenzékbe kényszerült – nem hogy megőrizte első helyét, de még növelni is tudta előnyét.

A kormánypártok eközben vagy stagnálnak, vagy egyenesen vesztettek népszerűségükből.

A CURS közvélemény-kutató által készített felmérés szerint ha most vasárnap lenne a választás, a PSD a voksok 34 százalékát kapná. Ami ahhoz képest, hogy decemberben 28,9 százalékkal végzett az élen, nem rossz.

A kormány vezető erejét adó Nemzeti Liberális Párt (PNL) ugyanúgy 25 százalékon áll, mint három hónapja, míg az USR-PLUS örülhet, mivel az akkori 15 helyett most 16 százalékon áll.

A szélsőséges Románok Egységéért Szövetség (AUR) szimpatizánsait a jelek szerint egyelőre nem ábrándították ki a párton belüli ellentétek és kizárások, támogatottsága ugyanúgy 9 százalékos.

Az RMDSZ viszont most nem ugraná át az 5 százalékos parlamenti küszöböt: 4 százalékon áll.

Igaz, ez még hibahatáron belüli különbség.

A felmérést február 22. és 26. között készítették 1100 fő megkérdezésével, a hibahatár 3 százalékos.

A felmérésből az is kiderült, hogy a polgárok egyre kevésbé bíznak a politikusokban.

Még Klaus Iohannis államfő sem lehet büszke, aki a legnagyobb bizalmat élvezi, mivel benne is csupán a válaszadók 37 százaléka bízik. A második Marcel Ciolacu 25, a harmadik pedig Ludovic Orban PNL-elnök 20 százalékos bizalmi indexszel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro