Mert Romániában még mindig háborús bűnösként tartják nyilván az írót, annak ellenére, hogy az amerikai hatóságok több ízben is megalapozatlannak találták a román kiadatási kérelmeket.
A holokauszt kutatásával foglalkozó Elie Wiesel Intézet közleményben szólította fel a hatóságokat, hogy járjanak el a háborús bűnösök kultuszának felélesztési kísérleteivel szemben. Az intézet arra hivatkozva kérte ezt, hogy a hét végén Nagyváradon filmvetítéssel emlékeztek Wass Albertre, az író születésének 110. és halálának 20. évfordulója alkalmából.
Az Elie Wiesel Intézet arra emlékeztetett, hogy egy 2002-ben elfogadott sürgősségi kormányrendelet betiltotta a fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő szervezeteket, szimbólumokat és megnyilvánulásokat, bűncselekménynek nyilvánította a tömeggyilkosságokért vagy háborús bűnökért elítélt személyek kultuszát. Megállapította, hogy e tilalom ellenére léteznek még Romániában olyan utcák, jogi személyek és közterületen elhelyezett emlékművek, amelyek emberiesség ellen elkövetett vagy háborús bűnökért elítélt személyek nevét viselik, vagy nekik állítanak emléket.
„Még ha Romániában nem is tartanak megemlékezéseket, a szélsőjobboldal meghatározó alakjainak, amiként ez Bulgáriában történt az elmúlt hét végén, és nem is próbálják magas rangú állami tisztségviselők relativizálni a zsidók második világháborúbeli tragédiáját, amiként ez nemrég Lengyelországban történt, úgy ítéljük meg, hogy
- áll az intézet közleményében.
Nagyváradon szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös szervezésében vetítették le szombaton az Adjátok vissza a hegyeimet című dokumentumfilmet. Amint Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta, a Wass Albert életét felelevenítő dokumentumfilmet, Koltay Gábor alkotását mintegy hetvenen tekintették meg a vetítésen.
Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albertet azzal vádolták meg a korabeli román hatóságok, hogy több ember kivégzésére bujtotta fel az 1940-ben Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereget. Az írót és apját 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távollétében halálra ítélte. Wass Albert a háború után nem tért vissza Erdélybe, 1951-től az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. A kommunista román hatóságok kiadatási kérelmét
Wass Albert halála után az író egyik fia elindította a rehabilitálás romániai folyamatát, de perújrafelvételi kérését a legfelsőbb bíróság 2008-ban jogerősen elutasította.
A gyergyószentmiklósi ügyészség 2013-ban gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi magyar értelmiségieket vizsgált ki Wass Alberthez kapcsolódó rendezvények szervezése miatt, de nem indított bűnvádi eljárást az érintettek ellen.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.