// 2024. október 1., kedd // Malvin
online

WANTED: A neten is keresik Európa bűnözőit

Nyári üdvözlőlapokon terjesztik az információt a körözött személyekről, és állampolgári segítségre számítanak.

A romániai rendőrség és az EUROPOL az internethasználók segítségére számít, hogy a legkeresettebb bűnözők nyomára bukkanjon – tájékoztatat az Országos Rendőrfőkapitányság pénteki közleménye. 
 
„Mi nem tudjuk, hogy hol tartózkodnak. Segítesz, hogy megtaláljuk?” – ezt a felhívást tette közzé minden európai ország rendőrsége az EUROPOL által kezdeményezett, EU MOST WANTED kampányban. „A bűnözők nem vakációznak. A turistaparadicsomok kiválóan alkalmasak arra, hogy elrejtőzködjenek. Lehet, hogy egyikük éppen melletted húzza meg magát. Fontos, hogy információkat kapjunk tőled, hogy legalább néhányukat elkaphassuk” – írja a közleményben. 
 
Az összes európai rendőrség „nyári üdvözlőlapokat” terjeszt, amelyek Európa legkeresettebb bűnözőiről tartalmaznak információkat. „Minél többen megosztják ezeket a képeket, annál nagyobb az esélye, hogy olyanokhoz is eljusson, akik hasznos információkkal szolgálhatnak a hatóságoknak” – fogalmaz a dokumentum. 
 
A közlemény szerint a www.eumostwanted.eu honlapot 2016-os indítása óta több mint 2,5 millió személy kereste fel. „36-an a legkeresettebb bűnözők közül azután buktak le, hogy az állampolgárok információkat adtak róluk az EU MOST WANTED platformon. Négyen önként feladták magukat, miután megjelentek a listán” – írja a dokumentum. 
 
Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján jelenleg két román állampolgár szerepel. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro