További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Míg Amerikában a rappervilág nemcsak szövegeiben durva, de sok esetben tényleg erőszakos, félalvilági figurák művelik, addig a magyar rapperek többnyire csak reppelgetnek a pénzről, drogokról, fegyverekről. No meg az egyebekről is.
Romániában szociokulturális értelemben a fent említett műfaj képviselőit a manele világában kell keresnünk, hiszen ez a román rap, blues, mulatós és country is egyben.
Itt van például Dani Mocanu, akit sokan már csak onnan is ismerhetnek, hogy Nicușor Dan, a nagy matematikus mellett kampányolt egy „pieszával” az elnökválasztás utolsó fordulója előtt.
Emberünket (hiába nyerte meg Nicușor Dan neki hála az elnökválasztást) most jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték emberölési kísérlet miatt, a testvére, Nando pedig ugyanabban az ügyben hét évet kapott.
Csakhogy a kiérkező rendőrök nem találták őket Argeş megyei otthonukban, így körözést adtak ki ellenük.
A mostani ítélet egy 2022-es incidens miatt született, amikor a testvérpár heves verekedésbe keveredett egy benzinkúton, de nemcsak ököllel és lábbal, de feszítővassal is gyepálták az ellenfeleiket, aminek következtében egy férfi koponyatörést szenvedett.
A repper amúgy is megérdemel már egy jó kis börtönbüntetést, egy korábbi, prostituáltak angliai futtatásával kapcsolatos ügyben ugyanis már elítélték egyszer, méghozzá hat és fél évre. Akkor a mostanában elég sok mindent kavargató alkotmánybíróság mentette meg, amely megsemmisítette az ítéletet arra hivatkozva, hogy az ügy elévült.
Korábban egy 2019-es, nők ellen uszító klipje miatt ítélték féléves szabadságvesztésre és egy 15 ezer lejes pénzbírságot is kapott.
Drasztikus intézkedést, a településekre bemerészkedő medvék azonnali kilövését teszi lehetővé egy csütörtökön elfogadott sürgősségi kormányrendelet.
Korábban a lakott területre belépő medvéket előbb elűzték, ha rendszeresen visszatért, akkor áthelyezték, ha azonban mégis visszajött, akkor egy szakbizottság döntése alapján lehetett végezni vele. Az új rendelet értelmében minderre most már nincs feltétlenül szükség (igaz a fentiek is lehetséges opciók maradnak): ha a medve bemegy egy településre, azonnal ki lehet lőni.
A rendelet értelmében ugyanakkor súlyos, 10 és 30 ezer lej közötti bírásággal lehet ezentúl szankcionálni azokat, akik (amint ez például a Transzfogarasi úton rendszeresen tapasztalható) etetik a nagyvadakat. Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerint a medvék etetése nemcsak a közvetlen veszély miatt tilos, de azért is, mert ezzel egyre inkább hozzászoktatjuk őket az ember közelségéhez, ami további gondokat szül.
Az eredeti „azonnali beavatkozásról” szóló jogszabályt annak idején különben az RMDSZ kezdeményezésére fogadta el a parlament. A mostani rendelet ezt szigorítja.
Azt eddig is rebesgették, hogy Călin Georgescu, a legionáriusok nagy rajongója, lovas és TikTok-os ex elnökjelölt igen szoros kapcsolatot ápol bizonyos román hírszerző körökkel. Az is közismert, hogy Georgescu jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, mert többek között az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérlet miatt zajlik ellene bírósági eljárás.
Ez azt jelenti, hogy nem hagyhatja el az országot bírói engedély nélkül.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) most kiderítette, hogy bizonyos nyugalmazott hírszerző körök azonban megpróbálták kijuttatni az országból. Méghozzá úgy, hogy fiktív munkaszerződést „kötöttek” volna közte és egy ausztriai cég között, hogy erre hivatkozva kérhesse eltávozását.
Bírósági források Nicolae Iană, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) nyugalmazott tábornokának nevét, és az általa irányított „befolyásos hálózatot” említik az üggyel kapcsolatban. Az ügyészek szerint két üzletember, az Ausztriában élő Dănuț Hanț Constantin és a Romániában élő Silviu Pîrvu-Ularu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt tisztje is a hálózat tagja, a DNA mindkettőjüket egy befolyással való üzérkedéssel kapcsolatos ügyben gyanúsította meg.
A gyanusítottakat lehallgatták, így derült ki, hogy elő akarták készíteni a Georgescu számára szükséges (hamis) dokumentumokat.
Szerda este, amint az ügy kipattant, Georgescu egy Facebook-bejegyzésben határolódott el az említett személyektől, azt állítva, hogy soha semmilyen kapcsolata nem volt velük. A hálózat más, befolyásolási ügyekben is jeleskedett, kapcsolataikért és befolyásukért cserébe igen nagy összegeket, egyes esetekben 500 ezer eurót is elkértek.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.