Orbán Viktor magyar kormányfő uniós határzárat akar. Mások nem annyira.
Tovább tat a nyilatkozatháború a magyar és a nyugat-európai politikusok között arról, hogyan kellene kezelnie az Európai Uniónak a migránsválságot. Eközben Magyarországról további ezrek utazhattak tovább Ausztrián át Németország felé. Magyarország viszont nem engedett be egy Szerbia felül migránsokkal tele érkező szerelvényt.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a határzárak létesítését szorgalmazta az osztrák közszolgálati televíziónak (ORF) adott interjújában vasárnap este. A miniszterelnök úgy vélte, hogy le kellene zárni Európa határait, egyúttal Németországnak és Ausztriának világosan ki kellene jelentenie, hogy több menekültet nem fogad be.
Orbán Viktor a Zeit im Bild című hírműsorban elmondta, attól tart, hogy máskülönben „több millió" menekült fog Európába érkezni.
Az előírások szerint az uniós határt érvényes papírok nélkül nem lehet átlépni, ezek ellenére Ausztria akadálytalanul átengedte a migránsokat, akiknek a nagy része gazdasági bevándorló - mondta Orbán Viktor és hangsúlyozta: Magyarország rendelkezik azzal a pénzügyi és rendőri erővel, hogy minden menedékkérőt ellásson és szállást biztosítson számukra.
A probléma nem nálunk van - mondta a miniszterelnök és rámutatott: a bevándorlók nem menedéket akarnak találni, hanem Németországban akarnak menekültek lenni.
Eközben Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára az osztrák közszolgálati tévé (ORF) vasárnap esti vitaműsorában kijelentette: Magyarország uniós tagként tartja magát a schengeni egyezményhez, amely biztosítja az uniós polgároknak a szabadságot, vagyis a határok ellenőrzés nélküli átlépését.
Hangsúlyozta: azonban azzal, hogy a menekültek regisztráció nélkül léphetnek az unió területére, feladjuk a schengeni elveket. A helyettes államtitkár felelőtlennek nevezte azt, ha fontos európai országok azt kérik Magyarországtól, hogy ezt ne tegye többé és egyszerűen beengedik az embereket.
Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési ügyekért felelős biztosa szerint a menekültügy kérdését nem lehet Magyarországra, Ausztriára vagy Németországra leszűkíteni, globális problémáról van szó. A politikus úgy látja azonban, hogy nem minden tagállam magatartása felel meg az unió szabályainak és szellemiségének. A magyar-szerb határon épült kerítéssel kapcsolatban elmondta: a vasfüggöny lebontása Európa szimbóluma, azonban napokban készült felvételek pont ennek ellenkezőjéről tanúskodnak. Hahn az uniós elosztási kvótával kapcsolatban elmondta, aki háború elől menekül a biztonságot nyújtó Európába, el kell fogadnia, hogy ha esetleg olyan országba kerül, ahova eredetileg nem akart menni.
Prőhle Gergely kijelentette: Magyarország esetében nem lehet szolidaritás nélküliségről beszélni, amikor minden nap számos magyar rendőr, önkéntes, hivatalnok foglalkozik a migránsokkal és az ország költségvetéséből jelentős összeget áldoznak arra, hogy védjék az uniós határokat.
A helyettes államtitkár szerint míg Ausztriának saját korábbi döntése alapján van tapasztalata abban, hogy más vallású és kultúrájú embereket integráljon, addig Közép-Kelet-Európának még nincsen.
Hahn erre reagálva elmondta: elfogadja azt az álláspontot is, hogy Ausztriában más hagyománya van a menekültek befogadásának, azonban az is az európai szellemiséghez tartozik, hogy a migránsoknak helyet biztosítsanak, hiszen nem szabad a tapasztalatok hiányára hivatkozni a menekültkérdésben. Meglátása szerint Európának büszkének kellene lennie arra, hogy sokak itt szeretnének élni és mivel Magyarország is Európa része, hozzá kell járulnia a menekültek befogadásához. Elmondta: nem szabadna nézni, hogy milyen vallású vagy bőrszínű ember érkezik, csak azt szabadna figyelembe venni, hogy háborús övezetből menekül.
Melissa Fleming, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője szerint a jelenlegi európai mozgalmak a nyitott Európát szorgalmazzák, és nem olyat, ahol drótkerítés épül. Kiemelte: ez egy rendkívüli helyzet, közös európai kérdés, azonban kezelhető.
A szóvivő nem ért egyet Orbán Viktor kijelentésével, miszerint le kellene zárni Európa határait, és azzal, hogy Németországnak és Ausztriának világosan ki kellene jelentenie, hogy több menekültet nem fogad be, máskülönben "több millió" menekült fog Európába érkezni. Elmondta: azért jönnek jelenleg ilyen sokan Európába, mert a háború sújtotta országok szomszédos államai már megteltek.
Németország segíteni kíván abban, hogy Magyarországon is hozzanak létre menedékkérőket regisztráló uniós központokat, úgynevezett hot spotokat, ahol a menedékkérők „emberhez méltó" körülmények között kapnak elhelyezést és kivárhatják menedékjogi kérelmük elbírálását - mondta Peter Altmaier német kancelláriaminiszter vasárnap a ZDF országos közszolgálati televíziónak.
A kancelláriaminiszter a Magyarországról indult menedékkérők beengedéséről, a szombatra virradóra hozott döntésről elmondta: szükséghelyzet volt és lépni kellett, mert „a magyar kormány elveszítette az ellenőrzést" a helyzet felett „egy olyan pillanatban, amikor ezrek indultak útnak vonatsíneken, autópályákon".
Angela Merkel kancellár azonban Orbán Viktor miniszterelnök számára „nagyon világossá tette, hogy be kell tartani az európai szabályokat", így a „dublini rendeletet is, amely kimondja, hogy az eljárásokat ott kell lefolytatni, ahol a menekültek megérkeztek" az Európai Unió területére, „ebben az esetben Magyarországon".
„Magyarország erre ígéretet is tett, és ezt a következő napokban és hetekben lépésről lépésre végre akarjuk hajtani" - mondta Peter Altmaier.
Arra a kérdésre, hogy szükség esetén lehet-e megint kivételes megoldást alkalmazni, a miniszter azt mondta, hogy nem érdemes találgatni, hanem meg kell hozni a menekültválság rendezéséhez szükséges döntéseket.
Eközben nem engedett be a MÁV két Szerbiából Magyarországra tartó vonatot vasárnap, mert azok tele voltak migránsokkal; a szerelvényeket a határon megállították - írta közleményében a szerbiai állami vasúttársaság.
A tájékoztatás szerint a Belgrádból szombat késő este indult vonatot éjszaka a szabadkai vasútállomásról nem engedték továbbhaladni, mert Magyarország nem akarta fogadni a szerelvényt.
A vonat 7:45-ig várt arra, hogy továbbmehessen, akkor viszont végleg törölték az aznapi járatot. A vonaton tartózkodó migránsok Szabadkán maradtak - tájékoztatott a szerbiai vasúttársaság.
A vasárnap reggeli Avala nevű vonat a déli órákban várakozott Szabadka határában, hogy folytathassa az utat Budapest és Bécs felé, ám a MÁV nem akarta ezt a járatot sem tovább engedni, így csak azt követően indulhatott tovább - két órás késéssel -, hogy lekapcsolták róla a migránsokkal teli vagonokat.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két RMDSZ-es képviselő is van a hallgatag politikusok között. Hackertámadás érte az ország egyik legnagyobb energetikai komplexumát. Nemi erőszakot próbált elkövetni egy diák ellen egy rendőriskolai alkalmazott.

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.