// 2026. április 7., kedd // Herman

Visszavághat a Young Boysnak a CFR, Izraelbe utazhat a Sepsi

// HIRDETÉS

Miközben az európai kupák második selejtezőkörére készülnek, az erdélyi focicsapatok hétfőn azt is megtudták, kivel játszanak majd továbbjutás esetén.

Mivel a csapatoknak hetente játszani kell a Bajnokok Ligája, az Európa Liga vagy éppen a frissen létrehozott Európai Konferencialiga selejtezőiben, az UEFA-nak a tervezhetőség érdekében rendre jó előre kell sorsolnia. Így aztán a harmadik kör párosításait már a második előtt kihúzták, és sem a CFR, sem a Sepsi nem igazán panaszkodhat.

A kolozsvári bajnokcsapat ugyan szinte megégett a múlt héten a Borac Banja Luka ellen, de most a gibraltári Lincoln Red Imps inkább egzotikus, mint félelmetes ellenfél. Egy továbbjutás pedig már a biztos csoportkört jelenti a CFR-nek, legjobb esetben a BL-ben, legrosszabban pedig az EKL-ben – de az év végéig mindenképpen versenyben maradna a vasutascsapat. Továbbjutás esetén a BL harmadik selejtezőkörében a szlovák Slovan és a svájci Young Boys Bern párharcának győztese jön augusztus első hetében a Fellegvárra – utóbbi ellen van miért törlesztenie a CFR-nek, hiszen decemberben botrányos meccsen kapott ki a Wankdorf-stadionban.

A pozsonyi csapat jóval kellemesebb ellenfél lenne, de a párharc esélyese a Young Boys. A sors(olás) fintora, hogy amennyiben a CFR mégis elbukna a Red Imps ellen, akkor az Európa Liga harmadik selejtezőkörében is a Slovant vagy a Young Boyst kapná, csak a győztes helyett a vesztes csapatot.

A Sepsi OSK csütörtök este Nagyszombaton vívja első európai kupamérkőzését a Spartak Trnava ellen a Konferencialigában – és ha továbbmegy, a montenegrói Szutjeszka Niksics és az izraeli Maccabi Tel-Aviv párharcának győztesével játszhat. Ez alighanem a 21-szeres bajnok, friss izraeli kupagyőztes Maccabi lesz, a Szutjeszka ugyanis az elmúlt két évben – bár rendszeresen ott van az európai kupákban – mindössze két ellenfélen tudott túljutni: két éve 11-esekkel a Slovanon, most pedig az első körben a grúz Gagrán (1-0 és 1-1). Érdekesség, hogy 2019-ben a Maccabi a CFR ellenfele volt a Bajnokok Ligája selejtezőiben, de nem bírt a kolozsvári fiúkkal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében
Krónika

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében

Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek
Székelyhon

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek

Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

// még több főtér.ro