// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Visszafoglalták a romák a Coastei utcát

// HIRDETÉS

Szimbolikusan és kemény túra árán – ez volt a kolozsvári romafesztivál utcai aktivista napja.

Bő öt és fél éve, 2010 decemberében lakoltatott ki a kolozsvári városháza 76 családot a Coastei / Karjala utcai lakásokból, és költöztette be őket a pataréti szeméttelep mellett felépített, modulárisnak és szociálisnak nevezett lakásokba. 

Pataréten, ahova Kolozsvár évtizedek óta temeti a hulladékát, pár hete zárt be az ideiglenes szeméttelep is, ahol sok ottani dolgozott. A moduláris lakásoktól alig párszáz méterre van a Terapia Ranbaxy gyógyszergyár megsemmisítő telepe, amely ugyan a föld alatt működik, de a felszínre, a patarétiek orra alá vezetik az égéstermékek egy részét. Amikor működik, a patarétiek szellőztetni sem tudnak, olyan büdös van, mesélte egyikük.

 

A kitelepítettek közül 18 család fizetett lakbért a városházának, amíg a Györgyfalvi negyedi Coastei utcán lakott, mint ma megtudtuk, még 2010 decemberére is. A kényelmes, közművesített házaktól az összetákolt viskókig minden volt ott, a lakók közül sokan dolgoztak, gyerekeiket iskoláztatták, de a városháza nem tett semmilyen különbséget: azokat is kizsuppolta Patarétre, akik a társadalom többé-kevésbé integrált tagjaiként építették fel az életüket.

 

A Coastei utcaiak két éve alapfokon pert nyertek a városháza ellen, amely fejenként kétezer eurós kártérítést is jelentett volna, mert télen tilos kilakoltatni, a városháza azonban fellebbezést nyújtott be, a táblabíróság helyt adott neki, és újratárgyalást rendelt el.

 

 

A pataréti négy nagyobb roma közösséggel és a Coastei utcai kilakoltatással ismerkedtek meg ma a helyszínen a So keres, Europa? (Mi újság, Európa?) roma ifjúsági találkozó résztvevői. A július 12-19. között zajló rendezvényre 15 országból érkeztek Kolozsvárra, hogy a roma fiatalok hangja is hallható legyen Európa ifjúsági fővárosában.

 

A találkozó résztvevői, a fiatalok és civil aktivisták ma reggel kimentek Patarétre, és az ottaniakkal együtt gyalogoltak be a városba. Ez bő két óra menetelést jelentett az idei év egyik legforróbb napján. A pataréti „szociális” lakások eleve egy kilométerre vannak a főúttól, ahonnan a rendőrség még vissza is fordította a feliratos pólókkal, bannerekkel vonuló, mintegy 300 főt, akik így aztán hátul, a dombokon és a Tóköz negyeden keresztül értek a Györgyfalvi negyedbe.

 

 

A Coastei / Karjala utcát nemcsak azért közelítették meg a vele párhuzamos Inău utcán, mert úgy a legegyszerűbb, hanem azért is, mert ott, egy új építésű villában lakott Sorin Apostu, aki 2010-ben Kolozsvár polgármestere volt, jelenleg viszont börtönbüntetését tölti, amelyet korrupciós ügyekért kapott. 

 

Az Inău utcában így még hangosabban szóltak a szolidaritásra felhívó és azt hangsúlyozó szlogenek, hogy a Patarét is Kolozsvár része, az ottaniak is emberek. A menetelők pedig még lelkesebben osztogatták a szórólapjukat az arrajáróknak és volt szomszédaiknak.

 

 

A menetet mintegy kéttucatnyian várták a Coastei utcában, ahol egyrészt óvódát és játszóteret építettek azóta, másrészt az ortodox egyház egyetemi campust hozott létre a szeminaristáinak a lebontott lakások, viskók helyén.

 

Miután megszusszantak, a menetelők öntötték magukba és magukra a szervezők biztosította vizet, majd többen elmesélték közösségük kiszorításának történetét. A Coastei utcaiakat képviselő hölgy például nagyon jól érthető angolsággal.

 

 

A Patarét közeli Cantonului utcaiak nevében románul szólalt fel egy férfi. Abba az utcába évtizedek óta épülnek viskók, legnagyobb gondjuk, hogy lakhatásukat nem tudják jogilag elismertetni, vagyis nincs személyijük, így nem kapnak legális munkát, a gyerekek beiskolázását is, mint a kitörés egyetlen útját, jóval nehezebben tudják intézni.

 

A Cantonului utcai telkeket ráadásul pár hónapja kapta meg az állami vasúttársaság, amely már felszólította őket a viskóik lebontására, nekik viszont nincs hova menniük, mondta a férfi. Minden felszólaló a kényszerkilakoltatások leállítását kérte, illetve jogi helyzetük rendezését és megfizethető lakásokat.

 

A miskolci fiatalok magyarul mondták el, hogy a kilakoltatás és a földrajzi szegregáció nemcsak kolozsvári jellegzetesség, miskolci romák egy részét azért lakoltatták ki, hogy a város parkolót építhessen egy stadionhoz.

 

Az ifjúsági találkozót is szervező roma civil szervezetek részletes és jól megérvelt nyílt levelet intéztek a városházához, amelyben konkrét intézkedéseket javasolnak az eddigi igazságtalanságok felszámolására és annak megakadályozására, hogy a szeméttelep mellé kényszerültek ne a „társadalom hulladékaként” folytassák az életüket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ifjúsági találkozón különböző művészeti és civil műhelymunkába vonták be a résztvevőket: zene-, színház- és táncfoglalkozások mellett a civil újságírás vagy a grafittizés technikáiba is beletanultak.

 

A So keres, Europa? vasárnapig tart, és egyre láthatóbb lesz: senki se lepődjön meg, ha Kolozsvár random pontjain zenélő, táncoló fiatalokba botlik, vagy olyan, az elmúlt két napban kitalált utcai megnyilvánulásokba, amelyek nem szokványos módon hívják fel a figyelmünket az egyszerű igényükre: hogy úgy szeretnének élni, mint mi.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS