A horrorrendező Szono Sionnak a TIFF alatt annyira megtetszett a város, hogy visszatért forgatni.
Senki se lepődjön meg, ha a kolozsvári Főtér környékén, a Bánffy-palota, a Karolina/Múzeum tér vagy a Conti/New York szálló közelében félelmetesre maszkírozott távol-keleti színészekkel és színésznőkkel találkozna mostanság.
Szono Sion, a filmes borzongatás japán legendája ugyanis a kincses városban forgat – tudósít a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) sajtóirodája –, és hát mi mást, mint vámpírfilmet, pontosabban -sorozatot.

Szono Sion és felesége, a színésznő Megumi Kagurazaka a TIFF-en|Fotó: Vlad Cupșa/TIFF
Szono Sion – mint arról beszámoltunk – az idei TIFF egyik díszvendége volt, 10 reprezentatív filmjét vetítették le egy retrospektív sorozat keretében. A japán rendezőnek annyira megtetszett Kolozsvár, hogy úgy döntött, a Tokyo Vampire Hotel című sorozatának néhány részét itt forgatja le – az említett helyszínek mellett olyan helyeken, mint a tordai sóbánya vagy a vajdahunyadi vár.
A japán színészek – Kaho, Ami Tomite, Lorena Koto mellett – játszik a filmben többek közt Cristi Rigman kolozsvári színész is, akit idén beválogattak a TIFF Tízen a filmjért programjába.
A sorozat egy mondatban összefoglalva az erdélyi vámpírok eredetéről szól, és a találkozásukról a japán vérszívókkal. Biztosak vagyunk benne, hogy ez a találkozás vérfagyasztóra fog sikerülni.
Akinek nem ismerős a japán mester munkássága, ízelítőül tekintsen bele az Öngyilkosok klubja (Suicide Club) című filmjének nyitójelenetébe. De szigorúan saját felelősségre! Mi szóltunk.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.

Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.

… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.