// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Verés, szidás, piszkálódás – a szülők, a tanárok és társaik is bántalmazzák az iskolásokat

// HIRDETÉS

Egyáltalán nem könnyű a diákélet mifelénk egy friss tanulmány alapján.

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy Románia dobogós helyet foglal el az iskolai szekálás európai ranglistáján, de egy friss felmérés pontosan megmutatja, hogy a jelenség megfékezése érdekében továbbra sem születnek valódi megoldások. A Mentsétek meg a gyermekeket! nevű egyesület nemrég közzétett tanulmánya többek közt arra hívja fel a figyelmet, hogy

  • a diákok 22 százaléka nyilatkozott úgy, hogy verbálisan bántalmazták az iskolában,
  • 76 százalékukat már szidták meg a tanárok, ha tévedtek,
  • 12 százalékuk pedig azt vallotta, a verbális bántalmazást odahaza, családi környezetben is gyakran megtapasztalják,
  • a szülők 56 százalék be is ismeri, hogy megbüntetik a gyereküket/gyerekeiket, ha tévednek,
  • mi több, a szülők 21 százaléka egyet is ért a testi fenyítés alkalmazásával.

Az egyesület egyébkét a friss felmérésben arra is rámutat, hogy négy diákból egyet megaláznak, kiközösítenek társai, tízből hármat pedig fizikailag is bántalmaznak az iskolában.

Az érdekvédelmi szervezet két évvel ezelőtt országos kampányt is indított útnak az iskolai zaklatások megfékezése, a jelenség tudatosítása, és az erről szóló közbeszéd alakítása érdekében. Idéntől az óvodákat is bevonják a kampányba.

A Mentsétek meg a gyermekeket! egy másik, tavaly bemutatott felmérése talán a fentinél is lehangolóbb: abból többek közt az derült ki, hogy Romániában minden második gyerek funkcionális analfabetizmusban szenved, és fizikai, érzelmi vagy szexuális erőszaknak van kitéve.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt
Krónika

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt

Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro