// 2026. július 1., szerda // Tihamér, Annamária

Végre egy kosztümös magyar sorozat: indul a Kossuthkifli

// HIRDETÉS

Fehér Béla történelmi kalandregényéből Rudolf Péter forgat hatrészes szériát a közmédiának.

A Kossuthkifli stílusosan március 15-én debütál a megújuló Duna csatornán. Az epizódonként 53 perces, kosztümös szériát beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója reményének adott hangot, hogy a Kossuthkifli olyan szerepet fog betölteni, mint egykor A Tenkes kapitánya vagy A kőszívű ember fiai. Megjegyezte: a történelmi sorozattal a közmédia hosszú kihagyás után folytatja tévéfilmes hagyományait.

Elmondta, hogy a széria költségvetése 816 millió forint volt, ebből 505 millió forintot állt az MTVA, 100 millió forinttal pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta a sorozatot. Mintegy 200 millió forint pedig szponzorok felajánlásából származik. A vezérigazgató hangsúlyozta: terveik szerint a közmédia többször is műsorra tűzi a Kossuthkiflit, amely először a megújuló Dunán lesz látható március 15-én. 

A szériát Rudolf Péter rendezi, akit eddig inkább színészként ismerhetett a nagyközönség. A főbb szerepekben Haumann Pétert, Trokán Nórát, Lengyel Tamást, Reviczky Gábort, Kőszegi Ákost, Kálloy Molnár Pétert és Nagy-Kálózy Esztert láthatjuk. 

Az adaptáció alapjául szolgáló Fehér Béla-könyv utánozhatatlan humorral, egyszerre Jókai-paródiaként és ízig-vérig izgalmas történelmi kalandregényként idézi meg az 1848-as forradalom és szabadságharc világát, sőt – filmes eszközökkel talán ezt a legnehezebb visszaadni – gasztronómiai traktátusként is figyelemre méltó. Arról nincs hír, hogy vacsoraidő előtt vagy után vetítik.

Addig is íme az előzetes: 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro