// 2024. október 5., szombat // Aurél
korrupció

Végre a magyaroknak is üzent Johannis

„Mindannyiunknak szüksége van a tisztelet, a jólét és a szabadság Romániájára” – mondta. Ennyi. Pontának viszont újfent jól odamondott.

A tisztelet, a jólét Romániáját ígérte csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján a magyaroknak Klaus Johannis, a jobboldal államfőjelöltje.  „A románoknak, a magyaroknak, a németeknek és a többi kisebbségnek is szól az üzenetem. Mindannyiunknak szüksége van a tisztelet, a jólét és a szabadság Romániájára” – tette hozzá Johannis.
Úgy vélte, rendkívül rossz üzenete van annak, hogy a Victor Ponta által vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) „közvetítők által frigyre lépett” a Nagy Románia Párttal (PRM).

A Ponta kampányában gyakran elhangzó vádra reagálva, mely szerint Johannis Erdély elszakítására tör, kijelentette: „megengedhetetlen, hogy valaki 2014-ben olyan szövegekkel jöjjön, amelyek a 90-es évek Iliescu-korát, az etnikai uszítás korát jellemezték”. Klaus Johannis úgy vélte, a kommunista kor politikai diskurzusa köszön vissza számára az ellenjelöltje kampányában, amikor a szégyenérzet nélkül mondják a feketére, hogy fehér, és állítják, hogy „2015-től tej és méz fog folyni az országban”.

Hozzátette, 25 évvel a forradalom után teljes rendszerváltozásra, új elnökre, új kormányra, új parlamentre, a közéletben pedig új arcokra van szükség. Úgy vélte, a változást a csúcsról, az elnöki tisztségből kell elindítani, de annak a sikeréhez a romániai társadalom egészére szükség van.

„Elnökként garantálom az igazságszolgáltatás függetlenségét, és vállalom, hogy nem hirdetek ki amnesztiatörvényt. (...) Nem fogok megkegyelmezni egyetlen korrupt politikusnak sem”  – jelentette ki Johannis. Azt is hozzátette, nem igényli az elnököt megillető mentelmi jogot, és a parlamenti képviselők mentelmi jogát is csak a politikai véleménynyilvánítások körére korlátozná.

„Kijelenthetem, hogy Victor Ponta veszélyt jelent Romániára, a romániai demokráciára, a román gazdaságra, és Románia euro-atlanti orientációjára” – fogalmazott Johannis. A gazdaság veszélyeztetését abban látta, hogy a kormányfő „ígérget jobbra-balra”, de képtelen koherens gazdasági programot megfogalmazni.

Románia nemzetközi kapcsolatai veszélyeztetését abban látta, hogy szerinte Victor Ponta eltávolítja az országot azoktól a céloktól, amelyek Romániát európai partnereihez, és az Amerikai Egyesült Államokhoz kötik. „Ha megválasztják Victor Pontát, valós a veszélye annak, hogy az igazságszolgáltatást kiszolgáltatja a korruptaknak” – állapította meg Johannis.
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro