// 2024. október 1., kedd // Malvin
börtön

Véget érhet a tudományos kutatási láz a börtönökben

Szigorítaná a kormány a börtöntudósok büntetéscsökkentésének feltételeit.

Az utóbbi években gombamód szaporodtak el a „börtöntudósok”, a törvény ugyanis lehetővé tette, hogy a fogvatartottak börtönbüntetése minden megírt könyv nyomán harminc nappal csökken. A tavalyi év végén hivatalba lépő új kormány megálljt parancsolt az ellenőrzés alól kicsúszott jelenségnek, Raluca Prună igazságügyi miniszter pedig bejelentette, hogy kezdeményezi a vonatkozó törvénycikkely eltörlését.

Az eltörlésből aztán csak felfüggesztés lett, amelynek határideje szeptember 1-jén lejár. Ezért az igazságügyi minisztérium a hétvégén közvitára bocsátott egy kormányhatározat-tervezetet, amely kezelné a helyzetet.

A tervezet nem a büntetéscsökkentés teljes eltörléséről szól: továbbra is lehetővé teszi a kedvezményt, ám a csökkentés csak 20 nap lehet tudományos munkák megírása esetén, attól függetlenül, hogy a szerző hány könyvet írt.

Azt is megszabja a tervezet, hogy a fogvatartottak által írt munkák tudományos jellegét az Országos Tudományos Kutatási Tanács állapítja meg.

Az év elejéig egy fogvatartott minden könyvért 30 nappal csökkenthette büntetését. Ezért nem volt ritka, hogy egy-egy fogvatartott futószalagon írta a kétes értékű műveket. Páldául Dan Voiculescu üzletember-politikus például alig egy év alatt tíz „tudományos” művel állt elő, George Becali, a Bukaresti Steaua labdarúgóklub tulajdonosa pedig öttel.

A statisztika szerint 188 fogvatartott kapott büntetéscsökkentést összesen 425 könyvért.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro