Európa és Dél-Amerika legsikeresebb futballnemzetei jutottak tovább a brazíliai világbajnokság első két negyeddöntőjéből, kedden három német és öt brazil aranyérem feszül egymásnak a fináléba kerülésért.
A statisztika alapján kiegyensúlyozott meccs volt riói Maracanában a vb eddigi európai csúcsrangadója, de hiába volt ugyanannyit a labda a németnél és franciaknál (50-50 %), és hiába passzolt szinte ugyanannyiszor jól a két csapat (378-376), a meccset mindvégig a németek kontrollálták. A Hummels szabadrúgás utáni fejesével gyorsan vezetést szerző német csapat a mérkőzése nagy részében a labdát és a területet is kontrollálta, miközben a franciák szinte mindent Benzemára próbáltak kijátszani. A Real csatárát azonban a német védelem többnyire csak oldalra kiszorítva engedte lőni, a kevés életerős lövése pedig elakadt Neuer kapusban.

Hummelsnek helyén volt a feje
Joachim Löw a vb-n először feladta a Bayern München játékrendszerének koppintását, és visszatért a sikeres 2010-es felálláshoz: a csapatkapitány Lahm először kezdett a védelemben, Klose pedig centerben – a győzelem azonban középpályát végig ellenőrzése alatt tartó Khedira–Schweinsteiger pároson múlott, amely Pogba kikapcsolása mellett végig diktálta a nem túl magas iramot. Az „állóháború” viszont a németeknek kedvezett, bár a végjátékban a ziccerbe kerülő Schürrle és Müller is elmulasztotta kiütni az ellenfelet. A franciák túl későn váltottak ritmust, a végén csak egyetlen Benzema-helyzetet hoztak még össze, amibe Neuer ismét jól tette bele a kezét.
Németország ismét csak annyit adott ki magából, amennyi a biztos sikerhez kell, de ezzel a világbajnokságok történelmének első csapata lett, amely négy egymást követő tornán is eljut az elődöntőig. A franciákon pedig kiütközött a rutin hiánya: mindössze három játékosuk szerepelt korábban is vb-n, miközben az ellenfélnél kilencen már négy éve Dél-Afrikában is ott voltak.
Mégsem Kolumbia az új Brazília, derült ki Fortalezában, a pragmatikus házigazda kiejtette a vb addigi legszellemesebben futballozó csapatát. A brazil válogatott meg tudta fékezni ellenfele lendületét, ehhez persze jól jött, hogy szinte mindvégig előnyben játszott. Scolari szövetségi kapitány ráadásul a tornán először taktikai váltást hajtott végre kezdőcsapatában, a szertelen jobbhátvédet, Dani Alvest a jóval fegyelmezettebb Maiconra cserélte.
Éés Thiago Silva betalált...!
A gólokat ezúttal is klasszis védők szállítottak a Selecaónak, Thiago Silva egy szöglet után talált be közelről, David Luiz pedig 30 méterről belsővel lőtt a bal felsőbe egy szabadrúgást. A kettő közti órában egy zavarodott Kolumbia játszott rengeteg hibával – José Pekerman csapata idegességében még egy létszámfölényes kontrát sem tudott elvinni lövéséig. Az első félidőben még a főként a bal oldalon veszélyesen támadó Brazília visszaállt kontrázni, de mivel az 56 hosszú indításból csak 20 jutott el emberhez, ezekben nem sok veszély volt. Kolumbia pedig kockáztatott, de a házigazda beszorítása csak egy 11-eshez vezetett, amelyből James Rodriguez megerősítette helyét a góllövőlista élén.
A brazilok továbbjutása viszont veszteségekkel is járt: a tornán második sárgalapját megkapó csapatkapitány, Thiago Silva, valamint a hajrában csigolyatörést szenvedő Neymar sem játszhat a németek ellen.
XX. labdarúgó világbajnokság, negyeddöntők:
Németország–Franciaország 1-0 (Hummels 13.)
Brazília–Kolumbia 2-1 (Thiago Silva 7., David Luiz 69., illeve James Rodriguez 80. – 11-esből)
A szombati műsor:
Argentína–Belgium (19.00)
Hollandia–Costa Rica (23.00)
A góllövőlista élmezőnye:
6 gólos: James Rodríguez (kolumbiai)
4 gólos: Neymar (brazil), Lionel Messi (argentin), Thomas Müller (német)
3 gólos: Karim Benzema (francia), Robin van Persie, Arjen Robben (hollandok), Xherdan Shaqiri (svájci), Enner Valencia (ecuadori)
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.