Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megtámadta a marosvásárhelyi bíróságon annak a nagy összegű bírságnak a jegyzőkönyvét, amelyet a székely zászló kitűzéséért rótt ki ellene a városi rendőrség.
A bírósági kereset csütörtöki benyújtása után tartott rögtönzött sajtótájékoztatón Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke kijelentette, a marosvásárhelyi rendőrség önkényesen és helytelenül minősítette reklámzászlónak a székely zászlót. „Ezt azzal a nyilvánvaló céllal tette, hogy a megfélemlítés eszközével éljen" – fogalmazott.
Az ügyvezető elnök emlékeztetett arra, hogy Románia kulturális minisztériuma a székely zászlót elismerte egy történelmi közösség jelképének, és úgy vélte, a zászló használata nem ütközhet törvénybe. Sándor Krisztina szerint a marosvásárhelyi zászlóügy inkább politikai, mintsem jogi természetű. Hozzátette: a zászló továbbra is ott leng az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös székházán, és nem áll szándékukban eltávolítani azt.
Sándor Krisztina kijelentette, a bírságot provokációnak tekintik, és fontolóra veszik, hogy bűnvádi feljelentést tegyenek Valentin Bretfelean helyi rendőrparancsok ellen hivatali visszaélés miatt. Bretfelean a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: az EMNT vezetői „zagyvaságokat" állítanak. „Én nem utasítom a beosztottaimat, hogy kit bírságoljanak meg, és kit nem. A törvény világos, azt alkalmazni kell" – jelentette ki. Kilátásba helyezte, hogy ő is bepereli az EMNT vezetőit zaklatásért, rágalmazásért és a hatóság sértegetéséért.
A marosvásárhelyi rendőrség december 20-án 30 ezer lejes bírságot szabott ki az EMNT Maros megyei szervezetére, amiért az a korábbi felszólítás ellenére sem távolította el székházáról a hatóság által reklámzászlónak tekintett székely zászlót.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.

Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.