A szervezők eddig sem unatkoztak, de most kiderült, hogy a választókörzetek kijelölt elnökei tömegesen menekülnek a feladat elől.
Azt már startból tudtuk, hogy a vasárnapi önkormányzati választások lebonyolítása több szempontból is rendhagyó lesz, az illetékesek azonban valószínűleg nem számoltak azzal, hogy a szervezési folyamat egy újabb váratlan akadályba ütközik. Kiderült, hogy
Beszterce-Naszód megyében például a kijelölt elnökök és a helyettesek 40 százaléka jelezte a megyei választási irodának, hogy hát egészségügyi vagy személyes okok miatt mégsem vállalnák a melót, de olyan is volt, aki azzal indokolta a távolmaradást, hogy mit ad Isten, szeptember 27-én épp külföldön lesz. Arad megyében sem jobb a helyzet, ahol a kijelölt választókörzet-elnökök 20 százaléka érezte úgy, hogy
és ki tudja, hogy meg lehet-e úszni a bulit fertőzés nélkül. A megyében a 437 szavazókörzet közül 108-ban kell emiatt elnököt cserélni, úgyhogy az Arad megyei választási irodának rendesen meggyűlt a baja az utolsó száz méteren, hiszen a törvény szerint a körzetek nem működhetnek főnök nélkül. Ezekre a posztokra persze önként lehet jelentkezni, általában jogászok, közgazdászok, de főleg tanárok szoktak érdeklődni iránta, természetesen azért, mert megfizetik. A felmondásokat egyébként szerdáig lehetett benyújtani, ezt követően az állandó választási hatóság új elnököket vagy helyetteseket kell kijelöljön ott, ahol erre szükség van. Az is szerdán derült ki, hogy bezárják azokat az iskolákat és óvodákat, ahol szavazókörzeteket rendeznek be – erről itt írtunk –, a szavazólapokat is kinyomtatták már, de mint látjuk, gubancokból nincs hiány.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.