Az egészségügyi alkalmazottak még bírják a strapát, de egyre kimerültebbek. A keddi járványjelentés alapján, továbbra is szükség van az erőtartalékaikra.
A romániai orvosok elérték tűrőképességük határát, és a fizikailag is megterhelő ügyeleteket nehezíti, hogy egyre többször kerülnek komoly etikai dilemmába: dönteniük kell, ki az, aki kerüljön az életmentő lélegeztetőgépre, és ki az, akinek ezzel együtt is kevesebb a túlélési esélye. A valósággal egy ploiești kórház főorvos szembesítette a közvéleményt, ahol állítása szerint már hetek óta beteljesült minden orvos rémálma, kénytelenek különbséget tenni beteg és beteg között annak alapján, kinek mennyi a túlélési esélye.
A temesvári járványkórház főorvosa, Virgil Musta is megerősítette, hogy a kórházakban uralkodó helyzet egyre inkább hasonlít arra, amit Olaszországban láthattunk a járvány tavaszi hulláma során. Az ügyeletes orvosok elérték stressztűrő képességük határát, tanácstalanok amikor arról kell dönteniük, kit küldjenek intenzív terápiára, ha megüresedett egy hely. A temesvári járványkórházból egyelőre más szomszédos megyébe küldték az intenzív terápiára szoruló fertőzötteket, de ez sem tartható fenn a végtelenségig.
A törvény nem teszi lehetővé, hogy egy mesterségesen lélegeztetett beteget lekapcsoljanak a gépről, még akkor sem, ha már kevés az esélye a felépülésnek, így aki hamarabb kényszerül a gépre, azt csatlakoztatják rá – magyarázta Musta, aki szerint még nem késő visszafordítani a kritikus helyzetet, ha az emberek komolyan veszik a járványszabályokat, a hatóságok pedig szigorúan betartatják azokat. Az orvos annak a véleményének is hangot adott, hogy 2-3 hét teljes leállás kellene ahhoz, hogy a járványszámok visszaessenek, amire nincs lehetőség, mert negatívan érintené az ipart, ráadásul a választási év is van (emiatt a népszerűtlen intézkedéseket nem merik meghozni).
Egy másik kórházi pillanatkép is jól érzékelteti, hogy milyen embert próbáló munkát végeznek az kórházi alkalmazottak: egy asszisztensnő megmutatta, hogy egy nyolcórás ügyelet után mennyi víz képződik a védőfelszerelés alatt, mely végül a csizmában gyűlik össze. A kórházi dolgozók fizikai kimerültsége miatt is alig tartható még sokáig a jelenlegi helyzet. Ugyanakkor az egészségügyben ismét felszereléshiány van kialakulóban, ami a Solidaritatea szakszervezet szerint annak tudható be, hogy a járvány kezdete óta nem találtak megoldásokat az orvosok által jelzett problémákra. Nincs szabványosítva a felszerelés használata, így egy köpenyt akár 12 órán át is viselnek, de olyan is van, aki több napon át ápolja a betegeket ugyanabban a szerelésben. A szakszervezet azt kéri a hatóságoktól, hogy biztosítsanak elegendő felszerelést és időszakos tesztelést a dolgozóknak, és az ösztönzőkről se feledkezzenek meg.
A legutóbbi (keddi) járványjelentés szerint az intenzív terápiás osztályokon továbbra is rekord magas (768) az ellátásra szoruló betegek száma. Az elmúlt 24 órában 29 400 tesztből 3400 lett pozitív, így ismét 11,39%-ra csökkentett a pozitivitási ráta. 65 személy hunyt el.
Bukarestben tovább nőtt a lakosságarányos fertőzöttségi ráta (3,23 ezrelék), Fehér megyében is átlépte a kritikus küszöböt, de egyre közelebb kerül Hargita megye is (ld. alábbi grafikon). 
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.