// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

Valószínűleg teljesen feleslegesen vertek el egy rakás pénzt arra, hogy olajozottan menjen a szavazás külföldön

// HIRDETÉS

Az államfőválasztás megszervezéséért felelős hatóság elnöke nem számít semmi jóra.

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) a jövőbe lát vagy csak előre mossa a kezeit: szerinte a november 10-én esedékes államfőválasztáson hasonló sorok lesznek a külföldi szavazókörzetekben, mint amilyenek voltak a legutóbbi szavazások alkalmával. Constantin-Florin Mituleţu-Buică azért gondolja ezt, mert a levélszavazás lehetősége túl kevés ember érdekelt, ugyanakkor az a meglátása, hogy hiába bővítették három naposra a szavazást külföldön, a többség úgyis vasárnap fog az urnák elé járulni.

A levélszavazás bevezetése kész kudarc: mindössze 41 ezer személy jelezte előre szándékát, hogy levélben szeretne szavazni, ebből 17 ezer szavazat érkezett eddig a választási hatósághoz, ami elég kevés. Főleg annak tükrében, hogy elég sok pénzt áldoztak tájékoztató kampányokra, úgy tűnik teljesen feleslegesen. De nem csak emiatt lesz a jövő hétvégi választás az eddigi legdrágább Románia történelmében. Jelentősen megnövelték – az öt évvel ezelőttihez képest megduplázták – a szavazókörzetek számát, ami persze többletköltséget jelent. Azzal is szeretnék megkönnyíteni a külföldön élő román állampolgárok szavazását, hogy három napig lehet szavazni, de valószínűleg mindenki vasárnap szán erre időt. A választási hatóság elnöke emiatt úgy gondolja, hogy idén is sorokra kell számítani a külföldi szavazókörzetekben, főleg, hogy várhatóan magas lesz részvétel.

Összesen négymillió szavazólapot készítettek elő a diaszpórában, amennyiben ennyi sem lesz elegendő, akkor lehetőség lesz újabbakat nyomtatni a szavazókörzetekben.

Ezúttal tényleg nem lehet azt mondani, hogy az AEP nem tett meg mindent, hogy megkönnyítse a külföldön élő románok számára a szavazást. Egy hét múlva kiderül, hogy volt-e valami értelme ennyi pénzt szánni rá.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro