// 2024. december 22., vasárnap // Zéno
Marosvásárhely

Vagy kormányrendelet, vagy törvény útján oldják meg a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyét

// HIRDETÉS

Liviu Dragnea beszélt az Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetés kulisszatitkairól.

Vagy kormányrendelet, vagy törvény útján rendezik a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium sorsát, erre vonatkozó ígéretet tett Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a telefonos egyeztetés során.

A beszélgetésről Dragnea számolt be vasárnap este az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva.

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor a gimnázium helyzetének rendezéséért cserében megígérte, hogy Magyarország immár támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD).

Dragnea elmondta, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke segített neki abban, hogy kapcsolatba lépjen a magyar kormányfővel.

Elmondta, felhívta Kelemen Hunort, és tőle kérte el Orbán Viktor elérhetőségét. Kelemen visszahívta, és közölte, mikor beszélhetnek.

„Aztán beszéltünk. A párbeszédre rendkívül nyitott beszélgetőtárs, szerintem intelligens, nagyon pragmatikus és nagyon jó humorérzékkel rendelkező politikus. És a következőkben állapodtunk meg: ahelyett, hogy országaink évek óta vitáznak, ahelyett, hogy együttműködnénk gazdaságilag, ahelyett, hogy együtt erősebbek legyünk, mivel nagyon sok közös érdekünk lehet, a gazdaság, a stratégia és a munkaügy terén ez EU-ban, szerintem jobb lenne, ha megoldásokat találnánk arra, ami a jelenben és a jövőben érdekel. És azt mondtam neki: megoldjuk ezt a problémát, mégpedig úgy, hogy a következő tanévtől kezdve létrejöjjön az a gimnázium. Ezért vagy kormányrendeletet fogadunk el, vagy egy törvényt a parlamentben, minden törvényes lépést megteszünk annak érdekében, hogy az a gimnázium létrejöjjön” - közölte Dragnea.

Elmondta, Orbán Viktor cserében megígérte, hogy utasítja a külügyminisztert, hogy közölje: Magyarország támogatja Románia OECD-tagságát.

„Abban is megállapodunk, hogy további találkozókat tartsunk, és megkeressük a legjobb módozatokat arra, hogy a két ország között a legjobb legyen az együttműködés” - tette hozzá a PSD elnöke.

Emlékeztetett: két épületről van szó, amelyek közül az egyikben az Unirea Főgimnázium működik. A két épületet a római katolikus egyház visszakapta, és nem kérte fel távozásra a román iskolát, ugyanakkor azt mondta: gond nélkül itt maradhattok, de azt szeretnénk, hogy a másik épületben hozzanak létre egy katolikus iskolát. „A román állam pedig igent mondott!” - jegyezte meg Dragnea.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan ejti túszul a szélsőséges politika az egészségmegőrzést?

Sánta Miriám

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Az Uralkodó, a Trónkövetelő és a Történelem

Sólyom István

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A szintetizátor az első igazán új hangszer az emberiség történetében

Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?

A moldovai folk rock úgy robbant fel Kolozsvár közepén, hogy azonnal leomlottak a határok

A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…
Főtér

Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…

… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése
Krónika

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése

A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek
Főtér

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek

Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón
Székelyhon

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón

Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.

A nyugdíjakat és a közalkalmazotti béreket is befagyasztja egy időre egy kiszivárgott „salátatörvény”
Krónika

A nyugdíjakat és a közalkalmazotti béreket is befagyasztja egy időre egy kiszivárgott „salátatörvény”

A 2025-ös évi állami társadalombiztosítási költségvetés elfogadásáig a jelenlegi szinten maradnak a nyugdíjak, és a büdzsé elfogadásáig befagyasztják a fizetéseket a közszférában, és nem jár üdülési csekk a kiszivárgott hírek szerint.

Két autó ütközött, torlódás alakult ki a 12-es országúton, Oltszemnél
Székelyhon

Két autó ütközött, torlódás alakult ki a 12-es országúton, Oltszemnél

Közúti baleset miatt áll az autós forgalom mind Sepsiszentgyörgy mind Csíkszereda irányába a 12-es országúton, Oltszem környékén szombat este.

// még több főtér.ro
„Határtalan” szerelem Románia és Magyarország között...
2024. november 22., péntek

„Határtalan” szerelem Románia és Magyarország között...

...nagy a magyar-román diplomáciai erőfeszítés a teljeskörű schengeni csatlakozás irányába, nem kis eredménnyel. Egy Bihar megyei férfit gyanúsítanak illegális migránsok szervezett szállításával. Az amerikai vízummentesség után jöhet a kínai.