// 2024. október 4., péntek // Ferenc
DNA

Vádat emelt a DNA a Hargita megyei közpénzügyi igazgató ellen

Összeférhetetlenségét akarta eltussolni, ezért megvesztegette az egyik pénzügyminisztériumi vezetőt.

Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóság vezetője ellen. Kedves Imrének befolyás vásárlása és hivatali visszaélés miatt kell bíróság elé állnia. Ugyanebben az ügyben Cârcu Dan Mugur ellen befolyással való üzérkedés miatt emeltek vádat.

A DNA által összeállított vádirat rámutat, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) 2012-ben hivatali összeférhetetlenséget állapított meg a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóságot vezető Kedves Imre esetében. 2014-ben a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletében megerősítette az ANI megállapítását, az erről szóló dokumentumot pedig elküldték a közpénzügyi igazgatóság fegyelmi osztályának, hogy indítsa el az ilyen esetekben alkalmazott eljárást.

Kedves Imre ekkor állítólag Cârcu Dan Mugurhoz fordult – aki a vádhatóság szerint „különböző vezető tisztségeket töltött be a pénzügyminisztériumnál” – , hogy járjon közben az érdekében az Országos Adóhatóságnál és a legfelsőbb bíróság bíráinál. Ezért cserében Cârcu Dan Mugur 1 ezer lejt kért és kapott Kedves Imrétől – állítja a DNA.

A vádirat arra is rámutat, hogy 2009-ben Kedves Imre a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóság vezetőjeként, hatáskörét túllépve, rendeletet adott ki, amelyben jóváhagyta egy üzletember óvását, és visszaszolgáltatott neki egy 431.830,48 lejes összeget, amelyről utóbbi azt állította, hogy pluszban fizette be az államkasszába.

Az ügyet a Hargita Megyei Törvényszék tárgyalja.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer
Krónika

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer

Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro