// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Üzemanyagot „bányásztak” az abrudbányai Cupru Min bányavállalat élelmes sofőrjei

// HIRDETÉS

Méghozzá óriási mennyiségben. A szépséghiba az, hogy a cég járműveiből.

Nem kispályázott az abrudbányai Cupru Min bányavállalat 13 sofőrje, akit üzemanyaglopás gyanújával vettek őrizetbe a hatóságok.

A Fehér megyei rendőr-főkapitányság közölte: a gyanúsítottaknál házkutatásokat tartottak, amelyek során több mint 11 ezer liter gázolajat, csaknem 600 liter motorolajat, több mint 154 ezer lejt, 27 500 eurót, öt, vélhetően orvvadászatra használt vadászfegyvert és több mint hatezer, illegálisan birtokolt petárdát foglaltak le.

A rendőrség szerint a gyanúsítottak – akik sofőrként dolgoztak a bányavállalatnál – 2017-ben és 2018-ban üzemanyagot loptak a cég teherautóinak és munkagépeinek üzemanyag-tartályaiból. A lopott üzemanyagot otthon raktározták el, majd saját célra használták fel, illetve egy részét eladták. 

Az ügyben 14 személy ellen indult vizsgálat, 13-at közülük 24 órára őrizetbe vettek. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro