// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Unják az Untoldról szóló híreket? Ezt biztos nem fogják!

// HIRDETÉS

Az Untold Fesztivál szervezőinek sikerélményét rengeteg panasz, több feljelentés és büntetés, ugyanakkor két haláleset árnyékolja be. Volt nyilvános szex is.

Elégedettek az Untold Fesztival sikerével a szervezők, és ami a számokban kifejezhető piszkos anyagiakat illeti, az óvatos – egyelőre nem hivatalos – számítgatások is mesés bevételekre engednek következtetni. Emil Boc polgármester a Facebookon mondott köszönetet elsősorban a kolozsváriaknak, akik türelemmel, illetve megértéssel viszonyultak, és a fesztivál összköltségvetésének 10 százalékával hozzájárultak a sikerhez. Azt írta, hogy paradox módon

sokkal kevesebb panasz érkezett a városvezetéshez a zaj miatt, mint például a városnapok vagy a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt.

 

Fotó: Filmari aeriene Cluj, http://ziarulclujean.ro/

A polgármester úgy értékelte, hogy

naponta 50–60 ezer látogatója volt a fesztiválnak.

A legtöbben hazaiak voltak, de tudnak többek között japán, amerikai, kanadai, mexikói, braziliai résztvevőről is, akik tovább viszik saját országukba Kolozsvár jó hírét. Boc fontosnak tartottak kiemelni, hogy nem történtek rongálások, ami a fesztiválozók civilizáltságáról árulkodik. Végül pedig a gazdasági haszonra is kitért több millió euró hasznot sejtetve.

A sztárlemezlovas, Armin van Buuren által is megkönnyezett rendezvényt a Share Föderáció  szervezte. Számításaik szerint szombaton mintegy 70 ezer ember fordult meg a Sportcsarnok és a Sétatér környékén, gyakorlatilag minden jegy elkelt. Ugyanakkor bejelentették, hogy

2016-ban is megszervezik az ország legnagyobb fesztiválját,

sőt már nyereményakciót is hirdettek a következő évi belépőkért.

Bizonyára lesz egy-két szavuk ehhez mindazoknak, akik négy napig nem tudtak aludni a fesztivállal járó állandó éjszakai zaj miatt. Egyelőre kilenc nem-hivatalos panasz érkezett az Untold Fesztivállal, főleg az éjszakai tűzijátékkal kapcsolatosan. Egy kolozsvári lakos hivatalos panasz tett mind az önkormányzatnál, de a közegészségügyi hivatalnál és a környezetvédelmi őrségnél is, mivel

az Untold Fesztivál nemcsak az egészségére, de a munkaképességére is hatott, ami miatt kártérítést fog kérni.

Egy másik lakos a csendórát szabályozó törvényre hivatkozik, melyet megszegett a városvezetés a sétatéri fesztivállal.

Egy harmadik kolozsvári lakos a zöldövezetekre érvényes törvény áthágása miatt tett feljelentést a helyi rendőrségnél, kérve a szervezők megbüntetését. A közterületekere vonatkozó jogszabályozás értelmében törvénysértésnek minősül, ha egy önkormányzat 10 százaléknál nagyobb területet zár el a lakosság elől. A panaszos leszögezte: amennyiben nem kap hivatalos választ a beadványára, az állami hatóságokhoz fordul. Azok a civilek, akik ellenezték a Sétatér lezárását, egy immár több mint hetven tagot számláló Facebook-csoportba tömörültek, ahol mindenki megoszthatja a közterület fogalmáról alkotott nézeteit. A rengeteg dicsérő szó mellett érkeztek panaszok Emil Boc személyes oldalára is. Volt, aki azt kérte, hogya legközelebbi kiadását a fesztiválnak saját szülőfalujába rendezze meg a polgármester.

A rendezvénynek két halálos áldozata van.

Az első fiatal 25 éves nagybányai férfi volt, aki az orvosi egyetem egyik Mikó (Clinicilor) utcai épületének udvarán akasztotta fel magát. A második eset hétfő hajnalban történt. A fesztiválról hazafelé tartó 19 éves sofőr elaludt a volánnál, majd nekihajtott egy hídfőnek. A kocsiban egy 16, egy 18 és egy 19 éves lány utazott. Ez utóbbi a helyszínen életét vesztette, a többiek pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. 

Az országos sajtót bejárta az a

">videó, melyen éppen a szex világnapján

két fiatal nyilvánosan közösül

a Tinie Tempah koncert ideje alatt. Egészségükre!

Az Untold Fesztivál egyébként összesen 120 tonna szemetet produkált, melyet 250 köztisztasági alkalmazott takarított el a négy nap során. A váradiak szerencséjére ezt nem az ottani hulladéklerakatra, hanem Patarétre szállították. Nagy erőkkel voltak jelen a fesztiválon a rend őrei, valamint a tűzoltók és a mentősök is. A legtöbb orvosi esetet a helyszínen láttak el,

18 személyt kellett kórházba szállítani.

Sok fiatalnak – többnyire lányoknak – gyűlt meg a baja az alkoholfogyasztással. 12 lopást jelentettek a rendőröknek. Rendzavarásokra nem került sor.

Dolgoztak az élelmiszer-biztonságiak is: összesen hét büntetést állítottak ki. Egy ismert kolozsvári bisztrót 45 ezer lejre büntettek, mert 40 kilogramm lejárt szavatosságú kolbászt találtak a standjuk hűtőszekrényeiben. Egy másik céget 4 ezer lejre büntették, mert nem az élelmiszer-biztonsági szabályoknak megfelelően tárolt 300 kg húst.

És a végére egy kis színes hír: emlékeznek még arra az esetre, amikor

Emil Bocot megdobálták pénzzel egy nyilvános rendezvényen?

Mircea Bravo, aki évek óta provokatív és a közönséget erősen megosztó tréfákkal szórakoztatja a kolozsváriakat, az Untoldon kérte vissza a polgármestertől az akkor elkótyavetyélt pénzt.  Hogy mit reagált az elöljáró, az kiderül az alábbi videóból. 

Címlapfotó: Facebook.com/Untold Festival, Szövegközi fotók: Mészáros Tímea

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS