// 2025. november 13., csütörtök // Szilvia

Ülésezik a „titkos világkormány”

// HIRDETÉS

A Bilderberg csoport a világ legbefolyásosabb üzletembereiből és politikusaiból áll, és nem kerülhet nyilvánosságra, mik hangzanak el a találkozóin.

Elkezdődött csütörtök este a Bilderberg csoport éves találkozója a németországi Drezdában.

A Szászország tartományi fővárosban rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak a találkozónak otthont adó szállodában, amelyet elkerítettek. A környéken gyülekezési tilalmat rendeltek el, a biztonságra 400 rendőr ügyel - számolt be online kiadásában a Sächsische Zeitung című helyi lap.

A vasárnapig tartó rendezvény ellen 16 tüntetést hirdettek meg, demonstrál a többi között a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom. A tüntetők az óváros egy közeli terén, a drezdai állami opera (Semperoper) előtt demonstrálhatnak. A Sächsische Zeitung szerint késő délután - amikor az első résztvevők megérkeztek a konferencia helyszínére - néhány tucat ember tüntetett.

A 64. Bilderberg Találkozón

20 országból mintegy 130 vendég vesz részt, többségük magas rangú politikus vagy döntéshozó az üzleti életből.

Köztük van a német kormány három minisztere is, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter, Thomas de Maiziere belügyminiszter és Ursula von der Leyen védelmi miniszter.

A szövetségi parlament (Bundestag) nagyobbik ellenzéki pártja, a Baloldal írásbeli kérdéssel fordult a kormányhoz a konferenciával kapcsolatban. Az ARD országos köztelevízió tagesschau.de című hírportálján ismertetett válasz alapján a szervezők meghívták Angela Merkel kancellárt, Sigmar Gabriel alkancellárt, Frank-Walter Steinmeier külügyminisztert és Peter Altmaier kancelláriaminisztert is. Ők nem lesznek ott a találkozón, amelyet széles körben bírálnak, mert nem nyilvános.

A Baloldal szerint nincs rendben, hogy német kormánytagok részt vesznek a konferencián. A Bilderberg csoport találkozóinak mindig van egy olyan

„rossz mellékíze, hogy ott titokban sugdolóznak, és senki sem tudja, hogy mi történik valójában"

- mondta Axel Troost, a párt parlamenti képviselője.

Hozzátette, hogy a Bilderberg konferencia idejétmúlt, „anakronisztikus", hiszen az ilyen típusú eszmecserének vannak nyilvános fórumai is, mint például a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport találkozói vagy a davosi Világgazdasági Fórum.

A kormánynak a frakció kérdésére adott válasz alapján nincs kifogása a nyilvánosság hiányával: a „Bilderberg-konferencián informális eszmecsere zajlik aktuális politikai, gazdasági és társadalmi ügyekről", ami fontos a kormánynak, azzal együtt is, hogy a találkozón "nem kell konkrét eredményeket elérni".

Hasonlóan foglalt állást a napokban egy interjúban a csoport elnöke, Henri de Castries, a  AXA francia biztosítótársaság vezérigazgatója is, hangsúlyozva, hogy

a Bilderberg csoport „nem parlament és nem operatív szervezet", hanem egy informális társaság, amely nem döntéseket hoz, hanem diskurál.

Felvetette: miért éppen a Bilderberg csoport találkozóinak titkosságával foglalkoznak oly sokan, miközben „naponta tízezrével vannak megbeszélések, amelyek tartalma nem nyilvános".

A Sächsische Zeitung ezzel kapcsolatban idézte Jürgen Trittint, az ellenzéki Zöldek parlamenti képviselőjét, aki 2012-ben még frakcióvezetőként vett részt a találkozón. Elmondta, hogy a rendezvény olyan, mint a német parlamenti pártokhoz közel álló alapítványok vagy a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) bármelyik tanácskozása, a titkos jelleg pedig a hidegháborúból megmaradt hagyomány. Hozzátette: a nagyobb transzparencia hozzájárulhatna ahhoz, hogy kikopjon a köztudatból az állítólagos világkormányról szóló „mese".

Ha igaz lenne az az állítás, hogy a Bilderberg csoport titkos világkormányt alkot, akkor „a világ egy monarchia lenne, hiszen a találkozókon mindig ott van a holland uralkodó", vagyis most az lenne a helyzet, hogy „Vilmos Sándor a világ ura", ami nagyjából annyira helytálló kijelentés, mint az, hogy a repülőgépek kondenzcsíkja valójában vegyi anyagokból álló csík (Chemtrail), amelyet a gépek a Bilderberg csoport megbízásából húznak az égen azzal a szándékkal, hogy a lehulló mérgek elbutítsák az embereket - fejtette ki Jürgen Trittin.

A szervezők a találkozóról kiadott közleményükben kiemelték, hogy a Bilderberg csoport zártkörű beszélgetéseit az úgynevezett Chatham House szabályok alapján rendezik meg, amelyek

a minél nyíltabb vita érdekében előírják, hogy nem lehet nyilvánosságra hozni, ki milyen véleményt fogalmazott meg.

Hozzátették, hogy a konferencia privát jellegéből adódóan a résztvevők tisztségüktől, beosztásuktól függetlenül nyilatkozhatnak és nem kötik őket a hivatalos minőségükben tett kijelentéseik. A találkozó célja a kötetlen eszmecsere az aktuális globális folyamatokról, a beszélgetésekről nem készül jegyzőkönyv és összefoglaló jelentés. Továbbá a résztvevők nem vitatnak meg határozatokat, nem tartanak szavazásokat és nem dolgoznak ki szakpolitikai állásfoglalásokat - áll a közleményben.

Az 1954-ben megalakult csoport az első találkozó helyszínéről, az Oosterbeek nevű hollandiai település De Bilderberg nevű szállodájáról kapta a nevét. Tavaly az ausztriai Telfsben tartották éves találkozójukat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS