// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének

// HIRDETÉS

Egyhangú szavazással.

Újraválasztották Orbán Viktor magyar kormányfőt a Fidesz elnökének vasárnap a párt XXVII., tisztújító kongresszusán, Budapesten, ahol alelnökké választották Novák Katalint, Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot.

Orbán Viktort egyhangúlag, 1358 szavazattal választották újra pártelnöknek - közölte az MTI.

Újraválasztása után kijelentette: a Fidesz már ma is készen áll a választásokra.

Hangsúlyozta ugyanakkor: a Fidesz éppen attól Fidesz, hogy sohasem elégszik meg a választások megnyerésével. „Ennél jóval többet akarunk: azt is keressük, kutatjuk - és ha jó passzban vagyunk, meg is találjuk -, mi is a mélyebb értelme a soron következő választás megnyerésének, mit is kell tennünk azért, hogy a Fidesz győzelmével egész Magyarország és minden magyar nyerhessen" - mondta.

A Fidesz élére újabb két évre újraválasztott Orbán Viktor három feladatot jelölt meg:

megerősíteni mindazt, amit az elmúlt hét évben elértek; elmélyíteni politikájuk szellemi és lelki alapjait; és megvédeni Magyarország jövőjét,

mert „végre-valahára összeszedtük magunkat".

Kijelentette: a jelenlegi kormánynak még legalább négy évig hivatalban kellene maradnia, hogy megerősítse az eddig elért eredményeket, hogy azok már visszafordíthatatlanokká váljanak.

A miniszterelnök szerint ma Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik.

A magyarok nem számíthatnak az ellenzékre, amely a legfontosabb döntéseket - így például a családi adókedvezményt, az adócsökkentést, a Nők 40 programot, a földtörvényt, a devizahitelesek mentőcsomagját és a betelepítést tiltó alkotmánymódosítási javaslatot - sem szavazta meg - hangsúlyozta.

Leszögezte: a korszellem a mi oldalunkon áll, a keményen dolgozó, felelősséget vállaló, családjukról gondoskodó, hazájukat szerető és keresztény gyökereikhez ragaszkodó európai emberek oldalán.

Arról beszélt: az európai emberek tízmilliói naponta keményen dolgoznak és küzdenek, hogy felszínen tarthassák magukat és családjukat, biztonság és rend után vágyakoznak, egyre erősebben kapaszkodnak kulturális identitásukba, és naponta harcolnak megszokott európai életük minden négyzetméteréért. „Mi vagyunk többségben", elsöprő többségben, és csak idő kérdése, hogy nemcsak Magyarországon, de egész Európában és az egész nyugati világban „győzni fogunk" - tette hozzá.

Kijelentette: harc és küzdelem van és lesz, és ez odavezet, hogy a következő évtized európai vitái az identitás, az emberek, a népek, a nemzetek, az országok, sőt a kontinensek mivolta körül forog majd.

A kormányfő

abban látja az egységes Európa fennmaradását, ha „európai egyesült államok" helyett az európai nemzetek szabad szövetsége jön létre.

Azt mondta: vannak olyan országok, amelyek „posztkeresztény és posztnemzeti" korszakba akarnak lépni. Különböző megítélések vannak a kérdésben, azonban úgy biztosan nem lesz egység, ha egymásra akarjuk kényszeríteni a másik gondolkodásmódját, érdekeit és céljait - tette hozzá.

Akkor maradhat fenn az európai egység, ha elfogadjuk egymás különbségeit, ha kölcsönösen megadjuk a kijáró tiszteletet és ha „európai egyesült államok" helyett az európai nemzetek szabad szövetségét hozzuk létre - mondta Orbán Viktor.

Kijelentette: Magyarország meg fogja védeni határait, meg fogja akadályozni a „Soros-terv" végrehajtását, és végül ezt a küzdelmet is megnyeri.

Amikor azt mondjuk, „védjük meg Magyarországot", akkor azt hirdetjük: meg kell védenünk a munkát, a családot, a biztonságot, a törvények uralmát, az eredményeket, a magyar kultúrát és a jövőnket - hangsúlyozta.

Szavai szerint

a „Soros-birodalom" fenyegeti Magyarországot, mert útjában állunk annak a tervnek, amely a nemzeteket fel akarja számolni, és kevert népességű Európát akar létrehozni.

A „Soros-tervnek" a migráció csak az eszköze, hogy azzal meggyengítse a nemzeteket és megadja a kegyelemdöfést a keresztény kultúrának - mondta a miniszterelnök, kijelentve ugyanakkor: „amit nem tűrtünk el a szovjet birodalomtól, azt nem fogjuk eltűrni a Soros-birodalomtól sem".

„A Soros-terv súlyosan veszélyezteti mindennapjaink biztonságát is. Európa bevándorlóországaiban gyakorivá váltak a terrorcselekmények, nőtt a bűnözés, megsokszorozódott a nőkkel szembeni erőszak, és újra felcsap az antiszemitizmus. Ez az, amit meg kell akadályoznunk, ez az a veszély, amelytől az országot meg kell védenünk" - mondta.

Kijelentette: harc és küzdelem van és lesz, és ez odavezet, hogy a következő évtized európai vitái az identitás, az emberek, a népek, a nemzetek, az országok, sőt a kontinensek mivolta körül forognak majd.

Beszélt arról is, hogy a sikerünk azon múlik, milyen minőségűek, mennyire szilárdak a politika szellemi alapjai.

A kormányfő elutasította az emberek egymással szembefordításának politikáját, kijelentve: a Fidesz és a KDNP nemzeti alapon, az együttműködés és a békesség pártján áll.

Ezzel szembeállította azt az újfajta politikát, amelynek középpontjában „a kultúrájából, nemzeti, vallási és nemi identitásából kiforgatott, ösztönvilágára visszabontott ember áll", maga a „homo brüsszelikusz". Ez a politika Európában mindig barbársághoz vezetett - jelentette ki.

A kormányfő kitért arra is: jövő tavasszal lesz 30 éve, hogy az ELTE Bibó kollégiumában zászlót bontottak. Bár sokan mosolyogtak, amikor párttá alakultak, és elindultak a választásokon, de ma mégis ők vannak itt, s szövetségeseikkel Közép-Európa legnagyobb pártja, legsikeresebb politikai közössége az övék - mutatott rá Orbán Viktor. Azt, hogy az akkori és mostani párt mennyiben azonos egymással, egy hasonlattal érzékeltette: annyira, amennyire bármely 30 éves egy egyévessel, illetve egy patak azzal a folyammal, amellyé a megtett út során szélesedik. Kiemelte: egy nemzedéki pártból európai néppárttá izmosodtak.

Kitért arra is, hogy a magyar választóknak köszönhetően háromszor kerültek kormányra és éltek a bizalommal. Felidézte a jelentősebb kormányzati intézkedéseket, és hangsúlyozta azt is: az eltelt három évtizedben nagy dolgokat vittek véghez. Ugyanakkor most kell szerénynek lenni, mert most van mire - fogalmazott a kormányfő, aki beszéde végén köszönetet mondott, hogy egy ilyen fantasztikus politikai közösség tagja lehet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS