// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán

Újra helyzetbe került a Bihar megyei RMDSZ

// HIRDETÉS

Akár nagyváradi alpolgármesterük lehet. Legalábbis erre utal a jobboldali erőket immár magába foglaló PNL „leánykérése”

Míg korábban úgy tűnt, hogy az RMDSZ kormányon maradása Bihar megyében is PSD–RMDSZ-koalíciót fog eredményezni, most elképzelhetővé vált, hogy a magyar kisebbséget képviselő tanácsosok nemzeti liberális párti (PNL) kollegáikkal alakítanak többséget. A PDL-lel kiegészült PNL ugyanis immár bevallottan felbontotta a korábbi megegyezést a szociáldemokratákkal, és a hétvégén kiadott közleményükben politikai tárgyalásra hívták a helyi RMDSZ-t.

Az RMDSZ a Nagy-Románia Pártot (PRM) kivéve eddig is mindenkivel leült tárgyalni. Bár szokatlan módon, a sajtón keresztül kaptuk a meghívást, le fogunk ülni és egyeztetni fogunk velük” – nyilatkozta a Krónikának Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Leszögezte: egyelőre nem ismerik a PNL ajánlatát és álláspontját, de akárcsak más esetekben, ezúttal is azt tartják majd szem előtt, hogy „a magyarság számára a legjobb eredményt” érjék el. Annyit azonban elárult, ez helyi szintű, az országos kormányzati szerepvállalástól független döntés lesz.

Bár a megbeszélések időpontját még nem tűzték ki, sajtóinformációk szerint a liberálisok már ezen a héten szeretnék leváltatni a megyei tanács PSD-s alelnökét, Ioan Mangot, valamint az ugyancsak szociáldemokrata váradi alpolgármestert, Ovidiu Mureşant.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro